Mint arról az erdélyi magyar sajtó olvasói már értesülhettek, augusztus 18–19-én az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok történetét bemutató tárlat érkezik Nagyváradra, mely tárlat anyaga rendhagyó módon egy buszon kapott helyet. Nem közismert ugyanakkor, és a helytörténeti munkákban is kevés szó esik arról a tényről, hogy a pálos rend (hivatalos nevén: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje, latinul: Ordo Fratrum Sancti Pauli Primi Eremitae, OFSPPE) – és Várad között századokig szerves kapcsolat állt fent, ennek pedig ma is látható nyomai vannak.

A pálosok a történeti források szerint 1321-ben alapítottak kolostort Várad-Kápolnán. Ha ez a földrajzi név nem mond semmit a mai váradiaknak, az nem csoda, hiszen elsodorta a történelem vihara a névadó rendházzal és templommal együtt, melyet a pálosok alapítottak és tartottak fenn legkésőbb 1551-ig, más kutatók szerint 1556-ig. Hogy mégis hol lehetett a minden bizonnyal impozáns épületegyüttes? Erre egy történeti forrás, a pálosok több évszázadot átfogó művészeti tevékenységét bemutató Documenta Artis Paulinorum első kötete adja a legkielégítőbb helymeghatározást: Nagyvárad határában, a város mai belterületének északi peremén, az egykor Bihar felé vezető út (ma Calea Bihorului) mentén, a Nádas-hegy (Mézesmál, Nádasmézes vagy Baráthegy) nevű szőlőhegy alján/tövében, a Csurgó (Csorgó) vagy Csergő nevű forrásnál épült a pálosok kápolnai monostora. 1726 körül még téglatörmelék jelezte a kápolnai monostor helyét, mai állaga azonban nem ismert, szakszerű régészeti kutatást igényelne.

Jellemző, hogy a kolostor pusztulását több kutató nem a török egyre gyakoribb támadásainak tudja be, hanem a vallási türelmetlenségnek, konkrétan az 1566. március 10-én tartott tordai országgyűlés határozata következményének: „Egyenlő akarattal végeztetett, hogy aféle egyházi renden való személyek, kik az pápai tudományhoz és emberi szerzéshez ragaszkodtanak és abból megtérni nem akarnak, az ő felsége [János Zsigmond] birodalmából mindenünnen kiigazítassanak.” Két évvel vagyunk a vallásszabadságot kimondó, következő tordai országgyűlés előtt...

A rendházat és az ahhoz tartozó templomot tehát ma már csak elképzelheti a váradi ember, van ugyanakkor egy nagyon is kézzel fogható és ép nyoma a pálosok itteni tevékenységének, méghozzá a város szívében. Nem túl nagyot ugorva az időben a rendház pusztulása után, egy történelmi sorsforduló hozta vissza a pálosokat városunkba. A Rákóczi-szabadságharc lezajlása után a rend tagjai visszatértek Nagyváradra, hogy régi konventjüket újjáalapítsák. Ennek helyét nem találva, a mindenkori váradi püspökök segítségét és jóindulatát élvezve, igyekeztek máshová letelepedni. Egy ideig a város legrégibb szakrális épületeként ismert Szent Brigitta-templomot használhatták. (Az egykori Széchenyi téri, ma Traian park 13. szám alatti tömbház mögött rejtőzködő kis templom, ami az idők során a görögkeleti románok kezére jutott.) Miután a Szent Ferenc-rendiek 1731-ben elköltöztek innen, a templomot Okolicsányi János püspök 1736-ban a pálosoknak adta. Rövidesen, 1740-ben ők is elköltöztek. Közben az 1740–1766 közé tehető időszakban megépült az Úri (ma R. Ciorogariu) utcán a ma premontrei templomként ismert, a Fájdalmas Szűz tiszteletére felszentelt impozáns istenháza, melyet a pálosok 1786-ig használhattak. Ekkorra a felvilágosodás hatása alatt álló II. József császár, nem látván „hasznosnak” tevékenységüket, Magyarországon és az örökös tartományokban felszámoltatta a rendet, birtokait konfiskálta. A váradi templomot raktárrá alakították, szerelvényeit széthordták, elárverezték. Az 1802. március 12-i Diploma restitutionaléval visszaállított premontrei rend 1808-ban vehette át a pálosok üresen maradt egyházát, és mai napig birtokolja azt.

 Sajnos a térség egyik legkiemelkedőbb művészeti emlékeként értékelhető templom építéstörténetére vonatkozó források jelentős része megsemmisült a pálosok 1786-i évi kitelepítésekor, a rend levéltárának pusztulásával. Azt viszont tudjuk, hogy a templom berendezésnek legértékesebb darabjai a pálos szerzetesek fafaragásos munkái, a rendtagok közismerten legsajátosabb kedvtelésének kiváló emlékei: a faragott tölgyfapadok, a vakablakot eltakaró faragványok, az orgonakarzat rokokó rácsai. A négy szakaszra osztott 22 pad oldallapjait domborműves virágdíszek ékesítik. A szakaszok első és hátsó lapjain virágdísszel körülvett 16 történet látható, Remete Szent Pálnak, a rend ősatyjának életéből. Szintén a pálosok idejéből való a Forgách püspök által állíttatott orgona. Az Úri utcán járva érdemes betérni ebbe a csodálatos templomba, mely csak úgy sugározza magából a nyugalmat, bölcsességet, az isteni időtlenséget. Mint ahogyan érdemes lesz megtekinteni a rend történetét bemutató kiállítást is, mely szerdán és csütörtökön a Barátok temploma előtt, a Sal Ferenc (ma Dunării) utca 1. szám alatt szerdán és csütörtökön 10 és 20 óra között várja majd a látogatókat.