Az idei népszámlálás kapcsán Romániában kibontakozott magyar-székely álvita kapcsán a Székely Nemzeti Tanács Állásfoglalás a székelyek magyar nemzeti önazonosságáról címmel adott ki ma egy közleményt, amelyben nemes egyszerűséggel jelenti ki: az SZNT ugyanezzel a címmel már közzétette álláspontját a tíz évvel ezelőtti romániai népszavazás kapcsán, mégpedig 2011. október 13-án. S mivel a helyzet Romániában azóta semmit sem változott, csak megismételni tudja azt. Íme a közlemény:
A Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentumának, Székelyföld autonómiastatútumának első szakasza kimondja: „Történelmi azonosságának kifejezéseként, polgárai esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, a magyar nemzeti önazonosság védelmében, Székelyföld lakossága önkormányzati közösséggé alakul.” Ennek, a törvényjavaslatba foglalt, és abban kiemelt helyet elfoglaló célkitűzésnek fontos elvi jelentése van. Székelyföld autonómiáját azért kell kivívnunk, hogy ezzel létrejöjjenek a székelység magyar nemzeti önazonossága megőrzésének intézményi biztosítékai.
Ennek tudatában hozták létre a székely falvak és városok közösségei a Székely Nemzeti Tanácsot, amely már alakuló gyűlésén, az autonómia igénylésére vonatkozó kiáltványban kimondta: „A történelmi Székelyföld őshonos, ma is többségben élő magyar nemzetiségű lakóiként ragaszkodunk évszázados autonómia-hagyományainkhoz. A belső önrendelkezés útjára lépve a települések székely tanácsai révén kinyilvánítottuk ezt a jogot és akaratot, igényeltük a területi autonómia törvényerejű Statútum általi szavatolását.”
Szintén az alakuló ülés fogalmazza meg Székelyföld autonómiájának lényegét: „Meggyőződésünk, hogy Székelyföld autonómiája, az autonóm területen a magyar nemzeti közösség önazonossága védelmére szolgáló többlethatáskörök elismerése, ezen hatáskörök és jogosítványok autonóm régióra, ennek hatóságaira való átruházása a polgárok közötti teljes és tényleges egyenlőséget szavatolja.”
Ezek az egyhangúan elfogadott határozatok megkerülhetetlen kötelezettséget rónak a Székely Nemzeti Tanács küldötteire, a települési és széki tanácsokra, amely a magyar nemzeti önazonosság vállalását, és másoknak ugyanilyen értelemben vett ösztönzését jelenti a hivatalos népszámlálás alkalmával is.
Ez az erkölcsi kötelezettség következik még az 1941-ben Marosvásárhelyen megtartott Székely Nagygyűlés határozatából is, amely harmincezer székely akaratából mondta ki: „Ha mi magunkat székelyeknek mondjuk – vagy valaki csak így emleget minket – ezzel csak arra az erkölcsi, nemzeti és népi jelentésre teszünk külön hangsúlyt, amelyet nekünk ez a szent név jelent: Magyar.”
A székelységnek pontosan meg kell értenie azt is, miért jelenik meg külön nemzetiségként a romániai népszámlálás során a székely. Már a két világháború között megfogalmazták a román nacionalizmus ideológusai azt az igényüket, hogy a székelyeket a népszámlálás során külön nemzetiségként tüntessék fel, ilyen módon törölve Románia térképéről azt az egy tömbben élő magyar közösséget, amely az ország közepén, Magyarország trianoni határától több száz kilométerre él. Második lépésként a székelyek román eredetét szerették volna bizonyítani, ezzel helyezni más megvilágításba a trianoni döntést és biztosítani annak hosszú távú érvényességét. Ezekre az áltudományos kísérletekre volt méltó válasz a marosvásárhelyi székely nagygyűlés fent idézett határozata.
Az 1930-as romániai népszámlálás szervezői viszont úgy tekintették, hogy nincs külön székely, vagy csángó nyelv, következésképp nincs székely, vagy csángó nemzetiség sem. Végül a Nicolae Iorga és követői által erőltetett, a történelmi valósággal ellentétes elméletet, amely szerint a székelyek nem magyarok, Nicolae Ceausescu próbálta átültetni a népszámlálások gyakorlatába 1977-ben. Ebben az időszakban épp a romániai magyarok helyzete miatt kezdett egyre feszültebbé válni Románia és Magyarország viszonya, és ilyen körülmények között szerette volna üzenni a román diktátor, hogy a székelyeknek nincs közük Magyarországhoz. A próbálkozás azonban megtört a székelyek hűségén, magyarságuk tudatos vállalásán, és az akkor még több mint 1.700.000 erdélyi magyarból ezernél alig többen vallották magukat székelynek.
A rendszerváltás utáni Románia épp a nemzeti kérdésben őrzött meg sok olyan örökséget a múltból, amely tehertétel a demokráciának és akadálya az állampolgárok közötti teljes és tényleges egyenlőségnek. Ezek között az örökségek között kell számon tartani Románia alkotmányba iktatott nemzetállami meghatározását, de még inkább ennek a meghatározásnak a nemzetközi joggal szemben álló, magyarellenes értelmezési gyakorlatát, de azt a kísérletet is, amely a népszámlálás során leválasztaná a székelységet a magyar nemzetről.
A székelység mindig tudatában volt annak, hogy ő a letéteményese a legősibb és legtisztább magyar hagyományoknak, hogy történelmi küldetése védelmezni a nemzetet és Magyarországot, hogy ő a legmagyarabb törzse a magyarságnak.
Mi, székelyek, ennek megfelelően fogjuk magyarnak vallani magunkat, ha ma megkérdeznek, akár a népszámlálás alkalmával, és ezt fogják tenni utódaink is minden időkben.
Itt zárul az egy évtizeddel ezelőtti állásfoglalást, amihez a következőt fűzte hozzá frissen az aláíró Izsák Balázs, az SZNT elnöke: „Ami tíz év alatt változott, az a székely/székelyföldi személyi kártya adta lehetőség, amely minden, magát székelynek valló számára nyitott lesz, és arra szolgál, hogy kifejezhessük székely önazonosságunkat, s büszkén vallhassuk magunkat székelynek a magyar nemzet részeként. A székely személyi kártya ugyanakkor egy összetett informatikai, jogi, műszaki rendszer, amely lehetővé teszi, hogy mi, székelyek számoljuk meg és szervezzük meg önmagunkat és nem a román állam hatóságai. Ez az autonómia felé vezető út.”