Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Példaértékű hallgatói aktivitás az eszéki magyar tanszéken
MÁÉRT - 2022. március 18., péntek 14:24

A Hungaricum Egyesület 2017-ben jött létre az eszéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék hallgatóinak kezdeményezésére. Aktivitásukkal kari szinten példát mutatnak, céljuk pedig az, hogy minél több programmal szolgálják a magyar szakosok közösségét.
 
Adott egy hallgatói egyesület, amelynek a munkásságára kari szinten figyelnek. Ez a Hungaricum Egyesület, amelyet hat évvel ezelőtt álmodott meg tenni vágyó hallgatók egy kisebb csoportja. Mivel az eszéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék ismert a tanításon kívüli programjairól, az oktatóik is maximális támogatást nyújtanak a hallgatóknak, és rendszeresen segítik az ötletek megvalósulását.
A magyar még mindig az egyik legnépszerűbb szak a J. J. Strossmayer Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Az öt évfolyamon körülbelül százan tanulnak. A magyart a hallgatók többsége teljesen az alapoktól kezdi tanulni, így nagyon fontos, hogy minél több olyan program legyen, amelyeken hallják és gyakorolhatják a nyelvet, megismerkedhetnek a kultúrával, hagyományokkal. Továbbá semmiképp sem elhanyagolható az a törekvésük, hogy olyan közösséget hozzanak létre, amelyben a felsőbb évfolyamok diákjai segítenek az elsősöknek. A Hungaricum első kezdeményezéseinek az egyike éppen egy olyan program volt, amelynek nagy hagyományai vannak Magyarországon, azonban az itthoni egyetemi berkekben nem ismerik.
- A magyar szakmai estet minden évben megszervezzük, ennek az a lényege, hogy a különböző évfolyamok hallgatói megismerkedjenek egymással, az oktatókkal egy kötetlen, játékos, szórakoztató est keretében. Általában kvízzel, játékokkal, versenyekkel készülünk. Ez a program igen népszerű a hallgatók körében, csakúgy, mint a karácsonyi rendezvényünk, ahol szintén egy délután erejéig összejönnek a hallgatók és az oktatók, és a kreatív műhelytől kezdve a társasjátékokon keresztül a sütiversenyig mindenre sort kerítünk – mondta el lapunknak Vlahek Dunja, az egyesület egyik oszlopos tagja.
 
Énekelnek, színjátszanak és közösséget építenek
A járványhelyzet következtében egy időre az egyetemeken is áttértek az online oktatásra. A Hungaricum tagjainak ez sem szabott gátat a működésben, ők is online szervezték meg a találkozóikat. Kórust is alakítottak, amely rendszeres fellépője a tanszék alkalmi műsorainak, de színdarabot is több ízben bemutattak.
- Március 15-ére például a Nők a forradalomban című darabot állítottuk össze, de hallgatóink nemrég egy bábjátékot is bemutattak, amihez még a bábukat is maguk készítették. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, és valóban olyan munkát végeznek, amely kari szinten is egyedülálló – tudtuk meg Walkó Ádámtól, a tanszék vendégoktatójától, magyar lektorától.
Azontúl, hogy a diákok egy erős, összetartó közösséget alkotnak a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken belül, számukra az ilyen jellegű, önkéntes alapú tevékenység kompetenciákat is fejleszt, kapcsolatokat hoz és hozzájárul ahhoz, hogy a tanulmányaik végeztével könnyebben érvényesüljenek.
A hallgatói egyesületben folyamatosan váltják egymást a generációk, éppen ezért mindig arra törekednek, hogy felkészítsék az újakat, hogy bevonják őket az egyetemi életbe. Az elmúlt években több állandó jellegű programot hoztak létre, és ezt a repertoárt idővel valószínűleg tovább fogják bővíteni.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.