Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A közösségépítés jegyében újabb szakcsoportok a HMDK sepsei alapszervezetében
MÁÉRT - 2022. június 17., péntek 15:20

Az idén jubileumot ünneplő énekkar mellett ebben az évben két további szakcsoportot indítottak a HMDK sepsei alapszervezetének a keretei között, az egyik egy hagyományőrző gyermekcsoport, a másik pedig az amatőr festőket fogja egybe.
 
A hétvégén a sepsei gyerekek szüleikkel együtt az eszéki állatkertbe kirándulhattak a Bethlen Gábor Alap és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásának köszönhetően. A családi napot a jövőben szeretnék rendszeressé tenni az idén megalakított hagyományőrző gyermekcsoport éves programjában, mindemellett pedig kézműves foglalkozásokat és különféle tematikus napokat is terveznek. Magát a csoportot a közösségépítés jegyében hozták létre: a cél, hogy a kis faluban élő gyerekek, akik ugyan más-más óvodákba és iskolákba járnak, kapjanak egy olyan lehetőséget a programoknak köszönhetően, hogy találkozhassanak és együtt tanulhassanak, szórakozhassanak.
A sepsei HMDK-alapszervezet naptára ugyanis az év hátralevő részét illetően is tele van már programokkal. Az énekkaruk idén ünnepli 10 éves fennállását, erről méltóképpen szeretnének megemlékezni. Évente több alkalommal kártyaversenyt is szerveznek, hiszen igyekeznek megszólítani minden falubelit, a programkínálatban pedig kortól és nemtől függetlenül mindenki találhat magának kedvére valót.
 
A gyerekek és a fiatalok bevonása a közösségi életbe kulcsfontosságú
A gyermekcsoporton kívül amatőr festőkört is alakítottak, tagjai heti rendszerességgel gyakorolnak, és idén egy festőtábor is tervben is.
- Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy például a festőkörben fiatalok is vannak, akiknek ezáltal lehetőségük nyílt arra, hogy kibontakoztassák a tehetségüket, méghozzá a szülőfalujukban. Tudjuk, hogy a gyerekek és a fiatalok bevonása a közösségi életbe kulcsfontosságú, nemcsak számukra, hanem egész közösségünk számára. Az újdonsült csoportok révén és a programokkal pedig megmutatjuk nekik ezeket az értékeket – mondta lapunknak Prosszer Horvatin Szanella, a szervezet alelnöke.
A pandémiát követően a szervezet igyekszik visszahozni a falu életébe az azt megelőző lendületet. A székházukban felújítási munkálatok zajlanak, a pincét és a tavat is rendezik, utóbbit azzal a céllal, hogy horgászati lehetőséget biztosítsanak a gyerekek számára, ennek ünnepélyes megnyitásához pedig egy gyermek horgászversenyt is terveznek. A sepseiek számára az idei év egyfajta megújulás jegyében telik, ez azt is jelenti, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a fiatalabb korosztályokra, hiszen ők a jövő zálogai.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.