Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A HMDK idén is ösztöndíjjal segíti a magyar iskolába iratkozó diákokat
MÁÉRT - 2022. október 7., péntek 13:52

A HMDK idén is folytatja ösztöndíjprogramját: a 2022-23-as tanévre vonatkozóan 49 ösztöndíjat osztott ki.
A HMDK volt az a szervezet Horvátországban, amely először részesítette beiskolázási támogatásban a magyar iskolába iratkozó elsősöket, ezt folytatja azóta is a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF).
A HMDK vezetői fontosnak tartják a gyermekeiket magyar tannyelvű iskolákba írató szülők támogatását, ezért döntöttek úgy, hogy ösztöndíjprogramot indítanak és támogatásban részesítik a magyar általános iskolába iratkozó első osztályos és ötödikes, valamint az eszéki magyar központ középiskolájába iratkozó elsős diákokat.
A magyar kormány anyagi támogatásának köszönhetően a 2022-23-as tanévre vonatkozóan is meghirdetésre került az ösztöndíjpályázatát, melyre természetesen jelentkezni kellett, a sikeres pályázókkal múlt héten írták alá a szerződéseket.
- Programunk célja, hogy ösztönözzük a horvátországi magyar szülőket és gyerekeiket arra, hogy magyar iskolát és magyar tannyelvű oktatást válasszanak. Az idén összesen 49 ösztöndíjat ítéltünk oda, a bruttó 20 ezer kúnás összeget több részletben kapják majd meg a sikeres pályázók – nyilatkozta lapunknak Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke a Kopácsi Magyarok Otthonában, ahol az ösztöndíj nyerteseivel ünnepélyes keretek között kötötték meg a szerződést.
 
Jankovics: „Közösségünk jövője függ az anyanyelvi oktatástól”
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke az ünnepélyes szerződéskötés előtt köszöntőjében azt hangsúlyozta, az anyanyelvi oktatásra azért fordítanak ekkora figyelmet, mert a közösségünk jövője függ tőle. Éppen ezért a továbbiakban is folytatódni fog a diáktámogatási program, melynek köszönhetően még erőteljesebben vehetjük fel a harcot az asszimiláció és az elvándorlás ellen.
A tanulóifjúság ösztöndíjazása csupán egy része a megmaradást segítő stratégiának, hiszen folyamatosak az olyan infrastrukturális fejlesztések is, amelyek az oktatás-nevelés területét érintik. Az utóbbi években sikerült fejleszteni és korszerűsíteni magyar tanintézményeinket, az eszéki magyar iskolaközpont három évvel ezelőtt nyitotta meg diákotthonát, idén pedig Kórógyon, Szentlászlón és Pélmonostoron új magyar óvodák épülnek a magyar kormány támogatásának köszönhetően. (ti)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.