Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Megújult a Várad folyóirat
MÁÉRT - 2022. november 28., hétfő 13:35

Megváltozott, megújult, bár az eredetihez sokban hasonlatos formátumban, több olvasnivalóval jelent meg a VÁRAD irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos havilap 21. évfolyamának novemberi száma. A 2002-ben civil kezdeményezésre megindult folyóiratnak 2020–21 fordulóján az akkori szerkesztői „halálhírét” keltették a Kárpát-medencei magyar és román sajtóban, miközben egy másik, hasonló nevű folyóiratot alapítottak Nagyváradon. Ennek a híresztelésnek a mai napig terjednek a hullámai, noha a Várad folyóirat egyetlen percig sem szűnt meg, azóta is megjelenik havonta a Bihar Megyei Tanács támogatásával, a Megyei Könyvtár kiadásában, akárcsak román nyelvű laptársa, a Familia.
Az immár százoldalas friss Váradban Csáky Zoltán krokit, Czilli Aranka, Csávossy György István, Fábián Judit, Oláh József verset, Kötter Tamás és Tóth Ágnes prózát közöl. Terítéken a lélek címmel Máté Zsófia számol be a folyóirat által szervezett legutóbbi író-olvasó találkozóról, amelynek vendége Czilli Aranka kovásznai költő, író volt. A címzett Arany című összeállítás a Bihar Megyei Könyvtár által V–VIII. osztályos diákoknak meghirdetett Arany János-pályázatról szól – az értékelést követően néhány pályamű is olvasható a legjobbnak ítéltek közül.
Az irodalomnak szentelt részt Zuh Deodáth eszmetörténész illusztrált tanulmánya követi Problémás újítások – Nagyvárad modernista épületei és értékelésük nehézségei címmel. Tóth Hajnal a nagyváradi színészmúzeumban lezajlott Papp Magda-estről ír, fölidézve az egykori ünnepelt előadóművész emlékét. Szombati-Gille Tamás a világhírű természettudós, David Attenborough könyvét recenzálta Egy élet a bolygónkon; A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről címmel. Mágneses rezonancia – Képalkotás a közép-európai néplélekről címmel Lencar Péter írt Cristian Mungiu R. M. N. című filmjéről és annak közönségtalálkozóval egybekötött váradi bemutatójáról. Introspekció – az önvizsgálat katarzisa címmel P. Emődi Etelkának a nagyváradi barokk palotában megnyílt tárlatáról olvasható beszámoló, a lapszámot a Váradon született, Kolozsváron tanult, a rendszerváltáskor Magyarországra költözött képzőművész munkái illusztrálják.
A história rovatban Farkas László ezúttal a fiatalon elhunyt neves váradi újságíró, Iványi Ödön (1854–1893) síremlékének szomorú sorsával foglalkozik. A csillagász-zeneszerző, William Herschel címmel Tóth Gábortól olvasható írás e különös sorsú művész életútjáról, munkásságáról. A szociográfiai rovatban Ne legyen áldozat! címmel Fried Noémi Lujza összeállítása olvasható a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja kapcsán. Kocsis Csaba a berettyóújfalui Csicsóka tájházról és létrahozóiról készített riportot.
A már megszokott keresztrejtvény éppúgy megtalálható a Várad novemberi számában, mint a Régen és most sorozat a hátsó borítón.
A folyóirat szabadárusításban megvásárolható: Nagyváradon az újságosbódékban, a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban, a Libris Antica Garasos híd melletti bódéjában, a főutcai Tom Expres antikváriumban, továbbá a margittai könyvüzletben. Mindemellett a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványhoz tartozó kulturális intézményekben (például a Darvas-házban, a Teleki és Kossuth utcai zsinagógákban működő múzeumokban, a városháza tornyában) is kapható a lap. Előfizetésre is van lehetőség: 3 hónapra 25 lejért, 6 hónapra 50 lejért, 1 évre 100 lejért. A lap előfizethető a Bihar Megyei Könyvtár pénztárában készpénzzel vagy postán pénzesutalvánnyal (mandat postal) az „Abonament Várad” megjegyzésnek a feltüntetésével: Biblioteca Judeteana „Gheorghe Sincai” Oradea; CUI 4687188; Cod IBAN: RO66TREZ07621G330800XXXX, Trezoreria Oradea. Az előfizetők a lapot postán kapják meg, ezért a pontos nevet és lakcímet tudatni kell a szerkesztőséggel személyesen, telefonon vagy elektronikus postán a következő elérhetőségeken: Nagyvárad, Armatei Romane utca 1/A, C épület, II. em. 7. ajtó; telefon: 0259/431–257, 116-os mellék; 0725/944–958; postacím: 410087 Oradea, str. Armatei Romane nr. 1/A, corp C, Románia. E-mail: biharmegye@gmail.com.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.