Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
A népességcsökkenést csak közhatalom állíthatja meg!
MÁÉRT - 2023. január 18., szerda 14:32
 Mozgósító felhívást tett közzé ma Izsák Balázs
elnök aláírásával a Székely Nemzeti Tanács annak apropóján, hogy megkezdték a
felkészülést a székely szabadság idei napjára, ami alig két hónap múlva, március
10-én lesz. A felhívás szövege alább olvasható:
Négy hosszú év után készülünk újra a Székely
Szabadság Napjának megünneplésére. A világjárvány megfékezésére hozott
korlátozó intézkedések arra kényszerítettek, hogy olyan alternatív
megemlékezéseket gondoljunk ki, ahol nem kell tömegeknek összegyűlniük. Az
elmúlt négy év során többször megfogalmazták közösségünk tagjai az igényt egy
tömeges megmozdulásra. Eljött ennek is az ideje.
A 2019 februárjában kiadott mozgósító
felhívást elevenítjük fel: „Március tizedikén, 16 órakor gyűljünk össze a
marosvásárhelyi Postaréten, és onnan vonuljunk, a hagyománynak megfelelően a
város főterére, a kormányhivatal elé. Legyünk erősek, bátrak és következetesek,
és üzenjük meg az egész világnak: alkotmányos eszközökkel, erőszakmentesen, de
rendíthetetlen kitartással igényeljük a székelyek szabadságát: Székelyföld
államon belüli önrendelkezését. Kérjük Székelyföld lakóit, hogy emlékezzenek
meg ismét a Székely Szabadság Napjáról, aki pedig teheti, jöjjön
Marosvásárhelyre, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsuk ki közösségünk autonómiaigényét.
Kérjük a magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak
gyülekezeteit, legyenek részesei az előkészületeknek, és ösztönözzék
részvételre a székelyeket és egész Erdély magyarságát. Szervezőkként
gondoskodunk arról, hogy autóbuszok induljanak minden olyan helyszínről, ahol
erre igény van. Kérjük a nagyvilágban élő magyarok szervezeteit, hogy 2019.
március 10-én vonuljanak székely zászlókkal Románia külképviseletei elé, és
fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal. Fontos, hogy minél
többen legyünk, hogy megértessük mindenkivel: sem fenyegetés, sem a jogsértő
intézkedések változatlan fenntartása nem félemlít meg bennünket, a mi
küzdelmünknek változatlanul a székely szabadság a tétje.”
Egy olyan évben készülünk a Székely Szabadság
Napjának megünneplésére, amikor mindannyian ismerjük a 2022-es népszámlálás
előzetes eredményeit, és tisztában vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség
drámai népességcsökkenésével. Az elmúlt években szembenéztünk azzal, hogy Romániában
a kisebbségi jogvédelem eszközei rosszul vagy egyáltalán nem működnek. Példa
erre a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium
kálváriája, amelyre 2019-ben még úgy tekintett a magyar közvélemény, mint egy
sikeresen lezárt ügyre. A marosvásárhelyi orvosi egyetem, a magyar orvosképzés
sem tekinthető megoldottnak, de a szabad anyanyelvhasználat sem. A székely
szabadság napjának szervezésekor nemzeti közösségünket kell megkérdeznünk,
elfogadják-e ezt a helyzetet? Hogyha nem, akkor tiltakozzunk, mutassunk fel
erőt és több ezer tiltakozó nevében fogalmazzunk meg egy beadványt Románia
kormányához!
Ebben kérjük a kormányt, éljen a hatalom
eszközével, amelynek révén az ország népességcsökkenését megállítja. Hozzon
intézkedéseket, hogy a Romániából kitelepedett állampolgárok hazatérjenek.
Amennyiben képtelen erre, akkor vegye tudomásul, hogy a székely közösség saját
területén, Székelyföldön meg tudja ezt tenni a területi autonómia hatalmi
eszközével. De túl az általános romláson, a rossz kormányzás következményein,
csak Székelyföld belső önrendelkezése biztosíthatja a területén élő
állampolgárok teljes és tényleges egyenlőségét.
A Székely Nemzeti Tanács húszéves története az
alapja annak a bizalomnak, amelyet e mozgósításkor kérünk a székelyektől és a
velük szolidaritást vállaló magyar közösségektől. Olyan társadalmi és politikai
eszközök vannak most is a kezünkben, amelyekkel még hatalom nélkül is elő
tudjuk mozdítani Székelyföld ügyét. A nemzeti régiókért indított polgári
kezdeményezés egy olyan kihívás az Európai Bizottság számára, amelyre pozitív
választ kell adnia.
A székelyföldi személyi kártyával pedig a
székelyek önszerveződését indítjuk el közösségi akarattal.
Gyülekezzünk tehát Marosvásárhelyen, a
Postaréten, 2023. március 10-én 16 órától, nyomatékot adva a székelység
szabadságigényének. Csak a szabadság körülményei között, saját képességeinkkel,
saját döntéseink alapján tudunk véget vetni a gazdasági hanyatlásnak és a
székelység hátrányos megkülönböztetésének.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|