A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 36-40 / 91
Egy cseppből is tenger lehet – V. KurucFeszt Tiszapéterfalván

Több mint ötezer látogatót vonzott a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet hagyományőrző fesztiválja július 17-én Tiszapéterfalván.
Bár az időjárás-előrejelzések egész napos esőt jósoltak, napsütéses idő fogadta a vendégeket az eseményen, mely ...

Pro Cultura Subcarpathica
Külhoni civil szervezetek - 2016. július 20., szerda 16:30
Széchenyi Istvánra emlékezik a Pázmaneum Társulás

A Pázmaneum Társulás a Széchenyi-emlékévben Dunaszerdahelyen is tart megemlékezést a Kortárs Magyar Galériával karöltve június 24-én, az Éjszaka a Vermes-villában c. rendezvény keretében.

A Pázmaneum Társulás őszinte tisztelettel adózik gróf S...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2016. június 14., kedd 06:16
Megkezdődött a jelentkezés az In Between? című oktatási projekt második részére

2016 szeptemberében 18–25 év közötti fiatalok látogatnak el Európa négy határvidékére – Kárpátaljára, Pécs és Graz környékére, valamint Cseh-Svájcba –, hogy a 20. század történelmét az események átélőivel folytatott beszélgetéseken keresztül ismerjék meg....

Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Külhoni civil szervezetek - 2016. június 6., hétfő 13:44
A Pázmaneum rendezvényei június 4-én

A Pázmaneum Társulás 2016. június 4-én a Trianoni békediktátum 96. évfordulóján Dunaszerdahelyen és Nagycenken is rendezvényeket tart majd a nemzeti összetartozás jegyében.
A Nagycenki Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás szervezésében...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2016. május 30., hétfő 23:40
Befejeződött az V. Európa Emlékezete Szimpózium

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ESzEH) által szervezett háromnapos rendezvényen a 20. század történelmével foglalkozó intézetek képviselői Budapesten vitatták meg az 1956-os magyar forradalom összefüggéseinek, hatásainak és emlékezetének ké...

Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Külhoni civil szervezetek - 2016. május 27., péntek 13:37
4  5  6  7  8  9  10  11  12