A délvidéki magyarság kálváriájáról Nagyváradon
MÁÉRT - 2015. február 28., szombat 20:03
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
alkalmából a délvidéki magyarság kálváriájával ismerkedhettek meg az érdeklődők
február 27-én Nagyváradon a Szerbiából érkezett meghívottak előadása nyomán. A
Partiumi Keresztény Egyetemen tartott fórumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
partiumi és bihari szervezete, illetve a Partiumi
Magyar Művelődési Céh szervezte.
Nagy József Barna régióelnök
köszöntötte az Újvidékről érkezett vendégeket, akik mindhárman a dél-bácskai
kisváros, Temerin fiai – mint azt büszkén hangoztatták. Szót kapva szabadon
összegezték a publikum előtt írott dolgozataiknak lényegét, hogy maradhasson
idő az érdeklődők kérdéseire, felvetéseire is.
Elsőként Guszton András újságíró, Temerin volt polgármestere beszélt –
családi vonatkozású adalékokkal is szolgálva – a Trianon utáni Délvidék
történetéről, különös tekintettel az 1944-es szerb bevonulás alatt és azt
követően történt magyarellenes megtorlásról, elmondva, hogyan tisztították meg Tito partizánjai az őshonos magyaroktól a Sajkásvidéket, azaz a Bácska délkeleti részén,
a Tisza dunai torkolatvidékét.
Csorba Béla író, a Vajdasági
Magyar Demokrata Párt elnöke a magyarok
és németek ellen folytatott népirtásról beszélt, bemutatva azokat az időket,
amikor a kommunista ideológia embertelensége a szerb nacionalizmus
gyűlölködésével párosult. Csak 1990 után lehetett – de akkor is és azóta is
csak óvatosan – beszélni arról, hogy miként végezték ki ártatlan magyar és
német férfiak ezreit a partizánok, miként gyilkolták halomra az „idegeneket”,
éheztettek halálra öregeket, nőket és gyermekeket Tito koncentrációs táboraiban,
hogyan üldözték el családok tízezreit.
Szólni, kutatni, emlékezni évtizedeken át nem lehetett, és máig elmaradt a
hivatalos bocsánatkérés, a rehabilitáció és a kárpótlás. Az elszenvedett
borzalmakért soha senkit nem vontak felelősségre, noha bebizonyosodott: amit a
Délvidéken a szerbek elkövettek, az genocídium volt. A szerbiai magyarság
kálváriája ráadásul csak folytatódott az 1991–2006 közötti délszláv konfliktus
idején.
Ternovácz István újságíró, az
Újvidéki Rádió szerkesztője Az ellenségkép
módosulása a kuláküldözéstől az antisztálinista sztálinizmusig vezérfonal mentén igyekezett megvilágítani a
szerb nacionalizmus természetrajzát és a történtek ideológiai hátterét,
beleértve a mai nehéz örökséget is. A közelmúltig zajló véres folyamatok és a
mai propaganda azt jelzi, hogy a szerb nép egyelőre nem hajlandó és nem képes
szembenézni a múlttal, bár apró jelei már mutatkoznak a szükséges
önátértékelésnek.
Az est házigazdája, Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke
harcostársaiként üdvözölte és méltatta a délvidéki vendégeket, mindhárman
tekintélyes közösségi vezetői, érdemes nemzetpolitikusai és értelmiségijei a
Szerbiához került magyar nemzetrésznek. Rámutatott, hogy a kommunizmus magyar áldozatainak emléknapja, február 25-e kapcsán idén különös figyelmet kapott
a békeidőben halál- és munkatáborokba deportáltak és elhurcoltak tragédiája,
hiszen számukat több százezerre becsülik a szovjetek által megszállt
országokban. A magyarság különösen nagy áldozatot hozott ezen a téren is, mert
a második világháborút követően nemcsak Sztálinék hirdettek bosszút, hanem a
„nemzeti” kommunista rezsimek is kivették részüket a megtorlásból osztályharcos
alapon. Tőkés László rámutatott: a fizikailag-szellemileg megnyomorított túlélők is áldozatai a diktatúráknak,
rájuk is gondolnunk kell, nemcsak a halottakra. Délvidéken különösen nagy volt
és hosszúra nyúlt a pusztulás, s a hallgatás fala nehezen omlik le. Nyomasztó
örökségünk tudatában teljes együttérzéssel kell emlékeznünk az elveszettekre,
szolidaritással kell viszonyulnunk minden nemzettársunkhoz, mert mindannyian
megszenvedtük a kommunizmust – fogalmazott a püspök.
A fórumot követően megkoszorúzták
az egyetem udvarán található, 2003-ban állított emléktáblát, majd a főhajtás
után elénekelték a Szózatot.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA