Egyházközi nyilatkozat a verespataki bányaprojekttel kapcsolatban
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2013. szeptember 17., kedd 10:21
Erdélyi magyar történelmi egyházaink határozottan ellenzik a „Rosia Montană Gold Corporation” verespataki bányaprojektjét és Románia kormányának célirányos
törvénytervezetét, amely az alkotmány és a hatályos jogszabályok ellenében
lehetővé tenné ennek megvalósítását.
Egyházaink közös elvi álláspontját tíz évvel ezelőtt
kifejeztük és azt változatlanul fenntartjuk. Természeti környezetünket Isten teremtette,
épített és másfajta kulturális örökségünket a környéken élő mindenkori emberek
hozták létre utódaik számára. Mindezen értékeket kötelességünk megvédeni bármilyen
közvetlen rombolástól és évszázadokra kiható veszélyforrástól. Ráadásul
templomaink, temetőink és más helybeli örökségeink egyházaink tulajdonát
képezik, amelyekről nem kívánunk lemondani, ugyanakkor eredeti állaguk és
helyszínük erőszakos megváltoztatását sem tudjuk elfogadni.
Románia alkotmánya előírja az egészséges és
természetes környezethez való jogot, valamint az állampolgárok és az
intézmények kötelességét környezetünk védelmét illetően. A magántulajdonhoz
való jog sérthetetlenségét és a lakhely szabad megválasztásának lehetőségét
szintén az alkotmány biztosítja. Mindezek mellett 2010-ben az Európai Parlament
is egyértelműen állást foglalt a ciántechnológiás bányászat európai szintű
tiltása érdekében.
A fentiek alapján megdöbbenve vettük tudomásul, hogy
Románia kormánya a közelmúltban jóváhagyta és a parlament elé terjesztette a
bányanyitást elősegítő törvény tervezetét.
Tiltakozunk a természetrombolás, a magántulajdon
megsértése, a kulturális értékek rombolása ellen, ami a jogszerűtlen
törvénytervezet elfogadásával és végrehajtásával bekövetkezne. Felszólítjuk
a kormányt, hogy vonja vissza a kifogásolt kezdeményezését! Amennyiben erre nem
kerül sor, akkor felkérjük Románia parlamentjének tagjait, hogy az ügydöntő
szavazáskor utasítsák el ezt a törvénytervezetet.
Tiltakozásunk
megfogalmazásakor tisztában vagyunk azzal, hogy a bányaprojekt beindításához
sok helyben lakó, szociálisan hátrányos helyzetű embertársunk fűzött fokozott
reménységet, ezért felszólítjuk Románia kormányát, hogy foganatosítson
célirányos intézkedéseket a környék munkanélküliségének és más szociális
problémáinak megoldására.
Isten óvja környezetünket és jövőnket; bírja jobb
belátásra az ezeket veszélyeztető emberi tényezőket!
Erdély-szerte,
2013. szeptember 16.
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház
püspöke
Csűry István, a Királyhágómelléki Református
Egyházkerület püspöke
Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus
Egyházmegye püspöke
Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus
Egyházmegye püspöke
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai
Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöke
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA