Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Göncz Árpád hagyatéka közös kincsünk – Búcsúzik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2015. október 7., szerda 11:44

A rendszerváltás utáni szabad Magyarország első államelnökétől, Göncz Árpádtól búcsúzik kegyelettel és politikai-közéleti, nem utolsó sorban irodalmi munkássága iránti mély tisztelettel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Egy társadalom diktatúra utáni ébredésében elengedhetetlen az, hogy a demokrácia útján milyen értékrendet képviselő vezető indítja el. Göncz Árpád egykori államfő érdemei elévülhetetlenek ilyen tekintetben is, hiszen elkötelezetten kiállt olyan értékek mellett, amelyekre egy ország jövője épülhetett.
Romániában tett történelmi látogatása a magyar nemzet együvé tartozásának meghatározó szimbólumává lett, általa a két ország szomszédsági kapcsolata is elindulhatott az európaiság útján.
Göncz Árpád akkor fontos üzenetet fogalmazott meg nekünk, romániai magyaroknak és a többségi politikumnak is: Magyarország felelősséget érez a határain túl kisebbségben élő testvérei sorsa, helyzetének alakulása, identitásának, anyanyelvének, kultúrájának ápolása, megőrzése iránt.
Kegyelettel mondunk köszönetet felelős vezetői munkájáért, kiállásáért, emlékét pedig követendő példaként helyezzük közéleti munkánk alapértékei közé.
 
Áldott és örök legyen emléke!
Vigasztalódást gyászoló szeretteinek!
 
KELEMEN HUNOR,
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.