RMDSZ: gyarapodó közösséget, több támogatást a családoknak
MÁÉRT - 2016. május 5., csütörtök 16:32
Közösségünk
jövője leginkább a családok boldogulásán múlik. Aggasztónak tartjuk tehát azt,
hogy jelenleg a román államnak nincsenek válaszai arra, miként tudná
tehermentesebbé tenni azoknak az életét, akik a közösség jövőjéről
gondoskodnak, azaz kettőnél több gyermeket vállalnak. Az RMDSZ konkrét
intézkedésekkel könnyítene a családok mindennapjain, egy olyan biztonságos
környezet megteremtésén dolgozik, ahol elképzeléseinek megfelelő helyi és
országos döntések születnek – emelte ki Biró Rozália szenátor, a Nőszervezet
elnöke a Szövetség önkormányzati keretprogramjának azt a fejezetét, amely
prioritásokat fogalmaz meg a családok és nagycsaládok helyzetének jobbá tétele
érdekében.
„Az RMDSZ olyan kormányzati közpolitikákat akar megalkotni, amelyeket az
önkormányzatok is gyakorlatba tudnak ültetni helyi szinten, és amelyek
egyértelműen azt jelzik, hogy a döntéshozókat érdekli a nagycsaládosok sorsa,
hétköznapi küzdelmei” – nyomatékosított Biró Rozália, kiemelve: a Szövetség
családpolitikája részben a tavalyi, 12. Kongresszuson elfogadott, A magyar családok segítése elsőrendű
prioritásunk című dokumentumra, részben pedig a Nőszervezet programjára
épül, és a romániai magyar közösség megmaradása, érvényesülésé és gyarapodása
céljából konkrét, megvalósítható intézkedéseket eszközöl. „Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a nők és fiatalok anyagi és
társadalmi megbecsülésére, ugyanakkor a gyermekvállalás ösztönzésére is. Azt
szeretnénk, hogy állami támogatásból lakást lehessen építeni – olyan koherens
családpolitikára van szükségünk megmaradásunk érdekében, amely helyi és
központi adópolitikai kedvezményeket is tartalmaz” – sorolta a szenátor. Az
itthon érvényesülés eléréséért a Szövetség célkitűzése az, hogy a szakmai
pályát és a családi életet összhangba lehessen hozni. „Egy ország gazdasági megerősödésének alapfeltétele a munkahelyteremtés,
a családi vállalkozások létrehozásának serkentése hiteltámogatások révén. A
szakmai pálya és családi élet összehangolására részmunkaidős állásokat, otthoni
munkát szorgalmazunk, továbbá rugalmas és csökkentett munkaidőt” –
hangsúlyozta Biró Rozália.
Az RMDSZ a magyar közösség
gyarapodásáért az alacsony jövedelmek felzárkóztatását, a gyermeküket egyedül
nevelő szülőkre, illetve a hátrányos helyzetű családokra való odafigyelést, az
időseknek pedig szociális védelem biztosítását határozza meg elengedhetetlen
feltételként.
„Prioritásaink között is kiemelt fontosságú a nagycsaládokra vonatkozó
programcsomagunk. Esetükben járulékos kedvezményként a személyi jövedelemadó
csökkentése lenne hatékony intézkedés – két gyermek esetén 16 százalék helyett
13 százalék, három gyermek esetén 8 százalék –, négy vagy több gyermek esetén
azt szeretnénk, hogy ne fizessenek jövedelemadót. De szorgalmazzunk a napközi
otthonok és óvodák létrehozását, az iskolák esetében pedig az étkeztetés és a
délutáni foglalkozás infrastruktúrájának megteremtését. Azt kívánjuk, hogy az
önkormányzat által számon tartott sokgyermekes szülők kapjanak nagycsaládos
kártyát, amely megkülönböztetett bánásmódra jogosítja fel őket a különböző
közhivatalokban, de megkíméli a családi kasszát a pluszkiadásoktól, a
kultúrafogyasztástól egészen a közszállításig” – összegzett a Szövetség
Nőszervezetének elnöke.
A keretprogram a családok
mellett a fiatalok, az örökségvédelem, az oktatás, a költségcsökkentés, a
vidékfejlesztés, a romaügy és az önkormányzatiság témájában összegzi az RMDSZ
önkormányzati prioritásait.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA