Nm. Ft. Tempfli József nyugalmazott püspök emlékére
MÁÉRT - 2016. május 25., szerda 16:28
A
Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel és mély megrendüléssel búcsúzik
az erdélyi vallásos és közélet példamutató személyiségétől, Nm. Ft. Tempfli
József nyugalmazott római katolikus megyés püspöktől, aki Nagyváradon hunyt el
85 éves korában.
Nagyvárad nyolcvanegyedik
katolikus püspöke – akit II. János Pál pápa nevezett ki – a Szatmár megyei
Csanáloson született 1931-ben, harminc évvel később szentelték pappá, a
gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézet elvégzése után.
A rendszerváltás után
kezdődő püspöki tevékenysége szorosan összefüggött a kommunista karhatalom
által elkobozott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért folytatott harcával.
Azonban Tempfli József
elkötelezett közéleti állásfoglalása és helytállása még a forradalom előtti
időkre nyúlik vissza, amikor a váradolaszi, megsemmisítésre ítélt temető
jelentős magyar személyiségeinek földi maradványait és síremlékeit mentette meg
a végső pusztítástól. Vallásos és
közéleti tevékenységét számos elismerés fémjelzi: 1997-ben Magyar Örökség díj
kapott, Bethlen Gábor-díjat pedig 1999-ben vehetett át, ezt követően, 2007-ben
pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd a Magyar
Szabadságért díjat 2009-ben. Nagyvárad díszpolgárává avatta és életmű-díjat is
odaítéltek neki.
Mindemellett Tempfli
Józsefet a hazai magyar közösség az egyik legmarkánsabb kiállású egyházi
elöljárójaként ismerte, akit határozott közéleti állásfoglalásaiban szüntelen foglalkoztatott
a magyarság sorsának alakulása, képviseletének megőrzése és megerősödése.
Elmúlásával közössége
iránti őszinte törődése, példamutató embersége, kiegyensúlyozott világlátása,
méltányossága és bölcsessége fog hiányozni világunkból. Ezek előtt az értékek
előtt hajtunk fejet kegyelettel most, amikor megrendülve idézzük fel páratlan
személyiségét.
Emléke legyen áldott,
nyugalma csendes és az örök világosság fényeskedjék neki!
Kelemen
Hunor
szövetségi
elnök
2016. május 25.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA