Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Molnár Zsolt: az elektronikus közigazgatás által lehet csökkenteni a bürokráciát
MÁÉRT - 2016. május 29., vasárnap 11:54

„Sürgősen lépéseket kell tennünk a bürokrácia csökkentésének irányába a temesvári polgármesteri hivatalon belül. E téren az elektronikus közigazgatás bevezetését szorgalmaznám, hisz ez megkönnyítené az ügyintézést és jelentősen csökkentené a várakozási időt a kasszáknál” – mondta Molnár Zsolt parlamenti képviselő, az RMDSZ temesvári polgármesterjelöltje a román köztelevízió (TVR) szombat esti választási vitaműsorában. Az RMDSZ jelöltje kitért arra is, hogy a bánsági kisebbségek élhető, modern város szeretnének és az RMDSZ listáján induló kisebbségi koalíció a mindennapi élet komfortérzetének növelését szeretné elérni.
 „Ki kell tudjuk használni a technológia nyújtotta lehetőségeket, hiszen a XXI. században legtöbbünknek van mobiltelefonja és internetkapcsolata, sokan pedig már okos telefonnal rendelkeznek. Ezek olyan lehetőségek, amelyekre eddig nem fektettünk kellő hangsúlyt, pedig az elektronikus közigazgatás bevezetése minőségi előrelépést a hivatali ügyintézés terén” – mondta a vitaműsor keretén belül Molnár Zsolt, aki hozzátette: tisztában van azzal, hogy sokan nem tudják használni az új technológiákat, viszont kiemelte, az elektronikus közigazgatás bevezetése számukra abban jelentene segítséget, hogy lényegesen lecsökkenne a hivatali irodáknál és a kasszáknál eltöltött várakozási idő. Emellett Molnár Zsolt átvenné a Bukarestben már használatos „Papírvágó bizottság” ötletét is. Ezt az elképzelést a Ciolo?-kormány vezette be a kormányzati intézmények közötti fölösleges bürokrácia visszaszorítása céljából és az idei év során számos előrelépést ért el. „Ezt a rendszert a városi közigazgatás alegységei és intézményei körében is alkalmazni lehetne, így csökkenteni tudnánk a bürokráciát, a papírfogyasztás csökkentése által zöldebbé tennénk a hivatalt és hatékonyabbá válna az ügyintézés menete” – zárta gondolatát Molnár Zsolt.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.