Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor: Jobban meg kell becsülnünk népi kultúránkat
MÁÉRT - 2016. október 17., hétfő 12:22
Tizenkettedik
alkalommal tartották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját
Sepsiszentgyörgyön, így ezúttal a Háromszék Táncegyüttes volt a
vándorrendezvény házigazdája. A többnapos eseményen résztvevő csoportok
mindegyike fellépett a vasárnap esti gálaelőadáson, amelyen fővédnökként
Kelemen Hunor szövetségi elnök is jelen volt.
Rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy milyen régi
szálak fűzik az erdélyi magyar embereket a néptánchoz, illetve milyen fontos
része a népi kultúra az identitásunknak.
„Azért
vagyunk magyarok, mert magyarul beszélünk, magyarosak a hagyományaink, magyar
népdalon, magyar népmesén nőttünk fel, és azokat a magyar táncokat tanultuk
meg, amelyek bennünket sajátságosan erdélyi magyar emberré tesznek, a
Székelyföldtől a Mezőségen keresztül a Partiumig, a Szilágyságig, vagy akár a
Bánságig. A néptánc számunkra, erdélyi magyarok számára egy alappillér, amely
meghatároz és magával ragad, hiszen a hagyománynak éltető ereje van. A tudomány
szerint a tánc az emberré válás egyik fontos momentuma, de a néptánc ennél
sokkal több: a néptánc a nemzeti identitásunk része, és ezt mindannyian
érezzük. Éreztük akkor is, amikor gyermekkorunkban oktattak bennünket, akkor
is, amikor a táncház-mozgalomba bekapcsolódtunk, és akkor is, amikor az erdélyi
hivatásos táncegyüttesek világszintű előadásait megnézhetjük” – fogalmazott Kelemen
Hunor.
Kiemelte, büszkeségre ad okot, hogy Erdélyben a
hagyományok soha nem jelentették és nem jelenthetik a múzeumi falak közötti
értékeket - ennél sokkal több: a múlt hagyományaira való építkezés a jövő
záloga volt és kell, hogy legyen.
„Meg akarjuk
őrizni és meg is kell őriznünk, mert azt látjuk, hogy azok a sikeres nemzetek -
akár a Távol-Kelettől jövünk Európa fele, akár Európától távolodunk -, amelyek
megőrizték a hagyományaikat, népi kultúrájukat, és beépítették azt a modern
életbe. Azok sosem voltak és nem is lesznek sikeresek, akik feladják azt, amit
a múlt jelent, amit a múltból örökségként tovább tudnának vinni. Mi abban
vagyunk érdekeltek, hogy megőrizzük mindazt, ami a néptáncon, a népdalon, a
hagyományokon keresztül az identitásunk része” – szögezte le a Szövetség
elnöke.
A néptánc kapcsán két másik dologról is beszélt: egyik
az öröm, másik a teljesítmény, hiszen azt látni - és nem számít, hogy örömből,
vagy bánatból fakad -, hogy a tánc mosolyt csal az arcokra, függetlenül attól,
hogy amatőrökről, vagy hivatásos táncosokról van szó. Kelemen Hunor a
teljesítményhez kapcsolódóan kiemelte, hogy nekünk, itt, Erdélyben sokszor
kétszer annyit kellett dolgozni, mint másoknak az elmúlt száz esztendőben, és
ezt bizonyára a táncosaink még inkább érzik. Ennek ellenére nincsenek
megbecsülve megfelelően.
„Ahhoz, hogy
ezen változatni tudjunk, túl azon, hogy az eszünk, a szívünk tudja, hogy jobban
meg kell becsülnünk őket és a munkájukat, én két irányt látok: egyrészt kell
egy olyan törvényes keret, amely a hivatásos táncosok jelenét és jövőjét, akár
a nyugdíj utáni éveket is biztonságossá teszi. Másrészt, meg kell erősítenünk
azokat a rendezvényeket, eseményeket, intézményeket, amelyek a néptánchoz
kötődnek, és amelyek a néptáncon keresztül az identitásunkat is erősítik” – mutatott rá, majd
hozzátette: ebben partner lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
1 csatolt webcím http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|