Magyar Közösség Pártja
Megbeszélés a kisiskolákról a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának vezetőivel
MÁÉRT - 2013. október 29., kedd 14:45

A Magyar Közösség Pártja a kisiskolák megmentése érdekében még a nyár folyamán tanácskozásra hívta a Csemadok, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Most-Híd párt képviselőit.
Az említett értekezleten a közös nyilatkozat elfogadása mellett a résztvevő felek megegyeztek abban is, hogy tárgyalást kezdeményeznek az oktatási minisztérium, valamint a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának illetékeseivel, hogy megpróbálják megakadályozni az iskolai osztályok minimális létszámainak törvénybe iktatását, amely végzetes következményekkel járhat a kisebb tanulói létszámú iskolákat működtető települések esetében.
A szeptemberben megvalósult minisztériumi egyeztetés nem sok okot adott a bizakodásra, mivel az álláspontok nem igazán közeledtek. Ezzel szemben október 28-án nyílt, a megoldás keresésére irányuló párbeszéd zajlott le az SZVFT képviselői és az MKP részéről megjelent Szigeti László és A. Szabó László, valamint a Most-Híd oktatási szakértője, Ožvald Erzsébet között.
Az önkormányzatok szervezetének vezetői elmondták, hogy a közoktatási törvény tárcaközi egyeztetése során benyújtott javaslatuk kizárólag arra az esetre vonatkozna, ha osztályalapúra változna az iskolák finanszírozásának rendszere. Mivel azonban ennek tervezete még nem készült el, a felek egyetértettek abban, hogy jelen pillanatban így a minimális tanulói létszámok meghatározása sem indokolt.
Bízunk benne, hogy a parlamenti képviselők a novemberi ülésszakon ennek értelmében felülbírálják a miniszter javaslatát, és a törvénytervezetből törlik a vonatkozó bekezdést.
 
A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.