Európában is követendő példa az Örökségünk Őrei kezdeményezés
MÁÉRT - 2017. június 6., kedd 22:21
„Az eddigi legnépesebb küldöttséggel
jelentkezik az Örökségünk Őrei mozgalom itt, az
Európai Parlamentben. Ötven diák és kísérő tanáraik Brassóból,
Déváról és Kolozsvárról érkeztek, ezúttal nemcsak arra kapnak lehetőséget, hogy meglátogassák a parlamentet, megismerjék az itt zajló
munkát, hanem arra is, hogy bemutassák saját tevékenységüket, hozzájárulva az
Örökségünk Őrei kezdeményezés
európai szintű népszerűsítéséhez" – indította
kedden délután Winkler Gyula EP-képviselő házigazdaként azt az Európai Parlamentben
megszervezett kerekasztal beszélgetést, amelyen az erdélyi örökségvédelmi
programot mutatták be. A Navracsics Tibor EU-biztos védnöksége alatt zajló
eseményen az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezést mint európai jó gyakorlatot ismertették.
„A 2018 –
Kulturális Örökség Európai Évét olyan kezdeményezésekre akarjuk építeni,
amelyek a helyi közösségekben alakulnak ki. Az Örökségünk Őrei –
Fogadj örökbe egy műemléket erdélyi mozgalom
kiválóan példázza szándékunkat, a helyi kezdeményezések előtérbe
helyezését" – fogalmazott Isola Anna Georgina, Navracsics Tibor
kabinetjének munkatársa, aki az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért,
ifjúságért és sportért felelős biztos üzenetét tolmácsolta, ugyanakkor vázolta
a kulturális örökség európai éve programot.
„1500
fiatal munkájának köszönhető az, hogy az Örökségünk Őrei ma
itt, az Európai Parlamentben bemutatkozhat. Ők azok, akik az
épített örökséget kortársunkká tették, megismertették, megszerettették velünk.
Vigyáznak rá, használják és továbbadják a következő
generációnak, tehát igazi őrei épített örökségünknek" – emelte ki
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki a
kezdeményezés ötletgazdájaként ismertette a programot és bemutatta a három
nyelven megjelenő Örökségünk Őrei kiadványt.
Bocskor Andrea kárpátaljai EP-képviselő
(FIDESZ), a CULT Bizottság alelnöke előadásában a kisebbségi kultúrák
esélyeiről beszélt a 2018 – Kulturális Örökség Európai Évének kontextusában,
méltatva az Örökségünk Őrei kezdeményezést. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyar
közösségek számára is követendő példa, éppen ezért szorgalmazni fogja, hogy honosítsák meg ott
is a fiatalok bevonására épülő örökségvédelmi programot.
Az eseményen részt vett Vincze Loránt, a FUEN
elnöke, aki bemutatta a kisebbségi ernyőszervezetet, és felhívta a figyelmet,
hogy az európai kisebbségek körében is érdemes népszerűsíteni az Örökségünk
Őrei programot, ugyanakkor a résztvevőknek beszélt a Minority Safe Pack
kezdeményezésről is.
Mint ismert, Winkler Gyula EP-képviselő
meghívására ötödik alkalommal érkeznek brüsszeli tanulmányi látogatásra az
Örökségünk Őrei vetélkedő nyertesei. A brassói Áprily Lajos Főgimnázium csapata
a patinás iskola főépületének, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum csapata a
dévai Nagyboldogasszony ferences templomnak és kolostornak, a Kolozsvári
Református Kollégium csapata a kincses városban található Purjesz–Óváry-háznak
népszerűsítését, védelmét vállalta fel, a diákok kreatív, lendületes
örökségvédelmi elképzeléseiket az Európai Parlamentben angol nyelven mutatták
be. A keddi kerekasztal beszélgetés tartalmas, kötetlen beszélgetéssel zárult.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA