Európai parlamenti határozat Pekingnek címezve
MÁÉRT - 2017. július 6., csütörtök 14:14
Az Európai
Parlament júliusi plenáris ülése (július 3-6.) keretében, Strasbourgban, az
emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő ügyek tárgyában
a Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po szorongattatott
helyzetéről fogadtak el sürgősségi határozatot. Az irodalomkritikust és ellenzéki
emberi jogi aktivistát 2009-ben tizenegy esztendei börtönbüntetésre ítélték, majd
idén júniusban szabadon bocsátották, mivel utolsó stádiumába érkezett rákbetegségben
szenved. A néppárti Michaela Sojdrova
cseh EP-képviselő által jegyzett dokumentum felszólítja a kínai hatóságokat,
hogy a halálos beteg ellenzéki aktivistát szabad döntése alapján külföldi
orvosi ellátásban engedjék részesülni, évek óta házi őrizetre ítélt feleségének
pedig szabad mozgást biztosítsanak.
Mint ismeretes, 2008.
december 10-én, az ENSZ Egyetemes Emberi Jogi Nyilatkozata kiadásának
hatvanadik évfordulóján Liu Hsziao-po az ún. Charta 08 nyilatkozat egyik kezdeményezőjeként több száz
értelmiségivel együtt politikai reformot, az alapvető szabadságok tiszteletben
tartását és a kommunista Kína demokratizálását
követelte. Bebörtönzése világszerte nagy felháborodást és tiltakozást váltott
ki. 2010-ben a legmagasabb erkölcsi-politikai elismerésben, a Nobel-békedíjban részesült. A gazdaságilag egyre erősödő és magabiztos Kína
hevesen tiltakozott kitüntetése ellen, melyet „az alapvető emberi jogokért
vívott hosszú és erőszakmentes küzdelméért” kapott. A díjat személyesen nem
vehette át, sőt ezt a házi őrizetre ítélt felesége sem tehette meg. Liu
egyébként az 1989-es Tienanmen téri diáktüntetéseken is részt vett, és
kulcsszerepet játszott abban, hogy a tüntetések nem jártak súlyosabb
áldozatokkal.
Tőkés László európai képviselő felszólalásában meleg szavakkal idézte a kiemelkedő
kínai ellenállónak a Nobel-díj odaítélése alkalmából – 2010 decemberében –
küldött üzenetét: „Nincsenek ellenségeim, és gyűlölet sincs bennem.” Azonban az
emberi alázat és méltóság eme kifejezése sem felejtethetik velünk, hogy a
kommunista Kína számára ez a Nobel-díjas emberi és polgárjogi harcos nem több,
mint egy „bűnöző”, akit emberi
méltóságában megalázva, kemény börtönnel kell sújtani. Ennek ellenére „a kínai
civil társadalom és az emberijog-védők számára Liu Hsziao-po
egy komoly erő- és ihletforrás az
ország demokratikus átalakításáért folytatott békés küzdelmükben. Hasonlóképpen
pedig a szabad világ számára, mely továbbra is állhatatosan kiáll az emberi
jogok, a jogállamiság és a demokrácia védelmében, a világ valamennyi
totalitárius rendszere ellen” – mondta erdélyi képviselőnk, akinek álláspontja
szerint ezen a téren sincs helye a kettős
mérce alkalmazásának: az antifasizmus
hasonlatosságára az antikommunista
harc következetességével kell fellépnünk a világ nagy területén –
ezenképpen a kommunista Kínában is – tovább élő vörös diktatúrával szemben.
A mai napon
megrendezett vita nyomán az Európai Parlament szinte teljes egyhangúsággal
szavazta meg a Kínára vonatkozó sürgősségi határozatot, mely Liu Hsziao-po
mellett Lee Ming-che tajvani emberjogi aktivista mellett is kiállt.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA