Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor ünnepi beszéde a 8. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
MÁÉRT - 2017. augusztus 14., hétfő 21:43
Ebben az évben is arra kaptam felkérést, hogy a
Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján szóljak Önökhöz, mondjak ünnepi beszédet.
Ilyenkor illik dicsérni a szervezőket, meg is érdemlik, jól esik dicsérni őket.
Dicséret azért, amit tesznek Gergely Balázsék. Jót tenni és különösen jól tenni
a jót dicséretes dolog.
A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok
kulturális program közül, hanem ennél több. Egy brand, de meg annál is több.
Mágia, varázslat, ragadós példa. Terjed, mert jónak találtatik.
Kedves Balázs és a teljes csapat, legyen erő
bennetek, hogy még sokáig szervezhessétek a Kolozsvári Magyar Napokat. És
legyen kedvetek is hozzá, mert az erő kedv nélkül fabatkát sem ér. És legyenek
támogatóitok, mert arra is szükség van. Közösség az lesz.
Tisztelt
vendégek, kedves barátaim!
Most engedjétek meg, hogy személyesebbre vegyem a
gondolatsort, mert ünnepi beszéd ide, ünnepi beszéd oda, én itt Kolozsváron és
hát persze, Erdélyben, ebben a csodálatos hazában minden nap magyar napot élek,
akárcsak önök, akárcsak milliónyi ember. Ezek kicsit másabb magyar napok, mint
mondjuk a szegedi, budapesti, ráckevei, dunaszerdahelyi, lendvai, újvidéki,
hogy ne is beszéljünk a munkácsi magyar napokról. Transzilván magyar napok,
jelentsen ez bármit is 2017-ben.
Mégis van valami, ami hasonlóvá teszi ezeket: a közös
nyelv, a közös kultúra és történelem, identitásunknak azok a lényeges elemei,
amelyekért meg kell dolgoznunk itt is, ott is.
Én 1987-ben költöztem ebbe a városba. Igazából már
1986-ban eldöntetett, csak kötelező katonai szolgálatra vittek engem is.
Akkor éppen felszámolóban volt minden, ami magyar.
Ez így persze személytelen: a Ceau?escu-diktatúra felszámolásra ítélt mindent,
ami nem román. Kollektív bűnt követett el a diktátor. Igen, egyedül nem lett
volna képes arra, amit tett. Egyetlen diktátor sem. Sem Hitler, sem Sztálin,
egyetlen véreskezű szörny sem cselekedett egyedül. A mi diktátorunk sem. Ez
furcsán hangzik, akár vitára is okot adhat.
De legyünk humorunknál: mi olyan gazdagok vagyunk
itt, Erdélyben, hogy még diktátorunk is volt. Persze, teszem hozzá azonnal,
kaptuk, nem a mi érdemünk. És még sok mindent kaptunk az elmúlt közel száz
esztendőben, többnyire olyan dolgokat, amelyeket nem kértünk, és nem is
érdemeltünk meg. És azt kívánom, hogy soha ne ismétlődjön meg ez, sem a mi, sem
a gyerekeink, sem az unokáink életében.
Szóval, akkora bűnt egy ember nem képes egyedül
elkövetni. Ezt időnként érdemes felidézni a múló emlékezetben, mert hajlamosak
vagyunk azt hinni, az képzelni, hogy mindaz, ami velünk történt, az egyetlen
ember műve volt.
És még akkor
is, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, amikor már egyesek
a halotti torunkra készültek, én ebben a városban azt éreztem a nyolcvanas évek
utolsó éveiben, hogy van remény, van lehetőség, talán lesz még időnk, talál
túléljük, talán talpon maradunk.
Lehetséges
volt, lehetségesnek tűnt. Ennek sokféle oka volt és magyarázata is sokféle van.
A sok egyszemélyes intézmény, amely erőt és hitet adott azokban az években. A
város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya. Rögtön otthon éreztük
magunkat, érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig
itt állt szándékában élni. Fontos ez ma, 27 évvel a diktatúra után is, mert nem
árt tudni, honnan jövünk.
Történelmietlen
módon fogok feltenni egy kérdést. Mentségemre legyen, nem vagyok történész.
Próbáljuk meg elgondolni, milyen lenne a mi kis világunk, Erdélyünk, csodálatos
Transzilvániánk, ha 1989-ben nem bukik meg a kommunista diktatúra. Ha Ceau?escu
kap még néhány évet kriminális terveinek végrehajtására. Gondoljunk bele:
kibírtuk volna? Ki bírta volna ki? Lennének Kolozsvári Magyar Napok?
Amikor én ebbe
a városba jöttem, fogalmam sem volt, hogy meddig fog tartani a kommunizmus. És
amikor megbukott, naiv módon azt hittem – mentségemre legyen mondva, nem voltam
egyedül –, hogy gyorsan magunk mögött tudjuk hagyni az örökséget, amely – mint
minden múlt és örökség – bennünk is nyomot hagyott. Akkor nem tudtam, honnan is
tudhattam volna, hogy ez nem lesz lehetséges néhány év alatt.
Mélyről
indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a
kultúrának is köszönhető – a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat
–, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig
mindent túlélt.
Szellemiség
és hangulat, viszonyulás a világhoz, újragondolása a múló időnek, alkotás és
építkezés, tudás és – mint minden igazi tudás – egyben észrevétlen, akaratlan
iránymutatás, útjelző tábla, világító torony.
Ma, közel
száz évvel azután, hogy Romániát adta a sors elődjeinknek és nekünk, ismét jó
okunk van és sok-sok alkalmunk elgondolkodni, hogy mivé lettünk és mivé
lehettünk volna. Ha!
De nincs ha,
végül is egy nemzet és egy nemzetiség, egy közösség élete, sorsa, különösen
jövője nem állhat abból, hogy mi lenne ha, mi lett volna ha. Csakis abból áll,
amit és ahogy megéltünk, és ahogy elvégezzük a dolgunkat, legyen az bármi is.
Nekünk pedig itt dolgunk van. Feladatunk ebben a városban, ebben a régióban.
Szóval,
amikor több mint három évtizede ide érkeztem sok más barátommal, kollégámmal,
ismerősökkel és ismeretlenekkel együtt, és ez a város befogadott és elfogadott,
akkor nemcsak a múltra gondoltam, sokkal inkább a jövőre. Hittem abban, és a
mai napig szentül hiszem, hogy itt, Kolozsváron és itt, Erdélyben lehetséges
számunkra, magyar közösség számára is a jövő.
Akkor nem
voltunk szabadok, de erős volt a hit, és hihetetlen energia munkálkodott bennem
is, hogy tudás birtokába kerülni, tanulni, tanulni, tanulni.
Aztán a
szabadság is eljött, kinyílt a világ és újabb kihívások előtt álltunk.
Hölgyeim és uraim!
Kolozsvár
vonzása évszázadok alatt nem csökkent. Ennek a varázsnak a megfejtése nem
egyszerű. Azt látni, hogy most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar
fiatalokat Erdély minden szegletéből. Gazdagodni akarnak, mindenek előtt
tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a Kincses várost.
Ezért is
hiszem ma azt, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és
ebben a régióban. Nekünk szükséges, hogy a múlt felé is forduljunk néha.
Szükséges, de nem elégséges. A jövőt is ki kell találnunk.
Az elmúlt
napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem
egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben.
Közösen kell kitalálnunk: ki-ki a maga közössége számára, de úgy, hogy a
jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja az
őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet. Nem lesz könnyű. De lehetséges.
Nemrégiben én
magam is erről próbáltam beszélni, és rettenetes vihar kerekedett. Nem ismétlem
meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint
ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági
évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer
sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam,
mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok.
Én is csak
azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk.
Hölgyeim és uraim!
Ahogy az
elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok a Jókai utcán
fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház
utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt.
El fog férni
ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni.
A Kolozsvári
Magyar Napok brand köré jövő esztendőben – a kultúrán keresztül mindenképp –
akár a magyar-román párbeszéd zászlóshajóját is meg lehetne próbálni felépíteni.
Egy próbálkozást mindenképpen megér.
Úgy néz ki,
hogy szél, az lesz jó bőven. Vitorlát kell bontani, és vagy haladunk, vagy
eltörik az árbocunk, de legalább megpróbáltuk. És mi haladni szeretnénk.
Elhangzott 2017. augusztus 14-én, a Kolozsvári Magyar
Operában
1 csatolt webcím http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|