Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszéde az 5. Vásárhelyi Forgatag nyitóünnepségén
MÁÉRT - 2017. augusztus 23., szerda 18:31
Ünnepelni,
ünnepi beszédet mondani hívtak a szervezők, és én örömmel mondtam igent, aminek
számos oka van. Ezek közül némelyikre vissza fogok térni, s bár ünneprontó nem
akarok lenni, néhány olyan kérdést is föl kívánok vetni, amely túlmutat a mai
ünnepen. De előbb engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást Portik Vilmosnak
és Soós Zoltánnak, s egyben gratuláljak is nekik és társaiknak, amiért immár
ötödik alkalommal szervezik meg a Forgatagot, általában komoly ellenszélben.
Azok, akik
hosszú ideje vitorláznak, pontosan tudják, hogy a szélcsendnél még az ellenszél
is jobb. Nekünk pedig a történelem azt tanította, különösen az elmúlt száz
esztendőben, hogy vitorlát kell bontani, mert szél vagy ellenszél, az mindig
akad.
Azt kívánom,
hogy még sokáig legyetek képesek vitorlázni itt, Marosvásárhelyen, és legyen
hozzá jó szél, de néha legyen kedvező időjárás is. Azt gondolom, rég megérett
az idő arra, hogy tudjunk és képesek legyünk haladni.
Hölgyeim és uraim!
A Forgatag
mindenek előtt a magyar kultúra ünnepe, és ez így van rendjén. Ünnep, mert
értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok
szintéziséről szól.
Számvetés
is, felmutatása annak, amit a különböző műfajok és művészeti ágak alkotói „asztalra”
tettek. Jó látni azt, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről-évre többek
leszünk. Ezért is jöttem örömmel.
Ilyenkor meg
kell köszönnünk az alkotóknak, akik lehetővé teszik ezt az ünnepet. Nekünk
ünnep, de az ő teljesítményük mögött – legyen az irodalom, színház, zene, tánc,
vizuális művészetek, film vagy bármi más – rengeteg munka van, nappalok és
éjszakák, keményen átdolgozott hónapok, gyakran esztendők. Elsősorban őket kell
ünnepelnünk és megbecsülnünk.
Engedjenek
meg egy gondolatot azokhoz is, akik mai tudományos szóhasználattal élve a
kultúra, a kulturális termékek fogyasztói. Ők azok, akik választásaik által,
döntéseikkel lehetővé teszik, hogy az alkotás rátaláljon értő és azt megbecsülő
befogadójára, hisz így lesz teljes a kép.
A másik oka
annak, hogy most is, mint mindig, szívesen jöttem Vásárhelyre, az ennél
személyesebb.
A nyolcvanas
években négy esztendőt itt éltem ebben a városban. Meghatározó évek voltak
számomra, erről sokszor és szívesen beszélek. Legutóbb éppen Kolozsváron, ahol
a magyar napok keretében néhány nappal ezelőtt egy beszélgetésen, a kultúra
szempontjából a centrum és periféria kérdését feszegettük.
Ahonnan én
1982-ben Marosvásárhelyre érkeztem, onnan ez a város akkor sok szempontból
centrumnak számított. Nemcsak akkor, hanem bátran mondhatom, hogy évszázadokon
át.
Teljesen
természetes azt kérdezni, hogy mitől lesz valami centrum. Mi kell ahhoz, hogy
hosszabb vagy rövidebb ideig centrumnak számítson? Mindenek előtt befolyás.
Vonzó erő, ami a tekintetet abba az irányba fordítja. Ami a helykereső embernek
otthont ad, mert odavonzza valamilyen látható, de inkább láthatatlan erő által.
Ahol élni nemcsak lehet, nem a túlélés helye, hanem egyszerűen jó, mert
pluszminőséget biztosít, versenyképes és motivál.
A mi 21.
századunkban nem egyszerű kihívás ennek eleget tenni. Talán nem is lenne jó, ha
csak egyetlen centrum lenne. Talán ez ma már lehetetlen elvárás. Ám úgy
gondolom, hogy Vásárhelynek meg kell őriznie azt a helyét és szerepét ebben a
régióban, Székelyföld szélén, de nem csak Székelyföld számára, amellyel
rendelkezett.
És ha vannak
olyan területek, ahol elveszítette, ott vissza kell azt szereznie. Kultúrában,
gazdaságban, társadalmi folyamatokban egyaránt. Ez pedig azokon múlik mindenek
előtt, akik itt élnek. A vásárhelyi polgárok akaratán és döntésein.
És én ezért
nemcsak szurkolok, hanem szerény lehetőségeimmel és eszközeimmel segíteni is
készen állok.
Hölgyeim és uraim, kedves barátaim!
A Forgatagot
úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat. Az itt élő magyar
embereknek minden nap magyar nap. Az Erdélyben élő magyar emberek életében két
ünnep között a magyar hétköznapok állnak.
Persze, ezek
kicsit mindig másabbak, mint a budapesti, ráckevei, nyitrai, újvidéki vagy
munkácsi magyar napok. És mégis van valami közös bennük: a nyelv, a kultúra, a
történelem, az identitásunk alapjai.
A közös
alapra pedig rendszeresen rá szoktunk kérdezni, mindenki a saját társadalmi
környezetében a kihívásait látva és láttatva. Hogyan lesz holnap? És
holnapután? Hát azután? Lesznek-e transzilván magyar hétköznapok és magyar
ünnepek?
Itt is bátran
kell mondanunk és vállalnunk: ez is csak rajtunk múlik! A mi döntéseinken, a mi
választásainkon.
Az elmúlt
hetekben találkoztam olyan felvetéssel mind román, mind magyar oldalról, hogy
ezt a kérdést feltenni ma színtiszta nacionalizmus.
Román részről
azt állítják, hogy nekünk még soha ilyen jól nem ment dolgunk.
Példaértékű
kisebbségpolitikáról beszélnek, s közben korlátozzák az anyanyelv használatát,
és csakis a mi közösségi szimbólumaink sértik a szemüket, senkit és semmit nem
kímélve, eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy
magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen. Több mint öt esztendeje nem
alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk
magunkat ebben az országban, és csodálkozva háborognak azon, hogy nem akarjuk,
mert nem tudjuk ünnepelni velük együtt a centenáriumot.
Kitessékelnek
az országból, s azt a látszatot keltik, hogy minden bajnak mi vagyunk az
okozói, és ha mi nem lennénk, akkor ez az ország lenne a mennyei haza.
Magyar
oldalról egyesek pedig azért nyafognak, hogy miért akarunk összeveszni a
románokkal.
Nem akarunk
összeveszni senkivel, ám azt szeretnénk, hogy ezer év után Erdélyben és száz év
után Romániában arra a kérdésre, hogy lesznek-e holnap, holnapután és azután
magyar hétköznapok és magyar ünnepek Erdélyben, a válasz egyértelmű legyen: az
állam, amelynek polgárai vagyunk, valóban mindent biztosít ahhoz, hogy ez csak
és kizárólag a mi döntésünkön múljon. Ma ettől még távol vagyunk.
Kedves vásárhelyiek, tisztelt vendégek!
A két nemzet
kultúrája közötti párbeszéd közelebb vihet ahhoz, hogy az előbbi kérdésre a
válaszunk megnyugtató legyen. Szükséges eleme a közös jövőnek, de korántsem
elégséges. Sokkal többre van szükség.
Mert sajnos
azt tapasztaltuk, hogy nem elég együtt színházi darabot szervezni, rendezni,
nem elég Nádast vagy Esterházyt románul, Cărtărescut vagy Bănulescut magyarul
olvasni.
Persze,
sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon, meg kell
próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és
szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte,
értelmes és néha fájó párbeszédet folytatnunk.
Mert szerintem
igen, lesz ennek a párbeszédnek kínkeserves része, pillanata, de azt gondolom,
hogy ennek ellenére lehetséges és szükséges.
Nekünk a
transzilván örökségből leszűrhető tapasztalatunk is azt sugallja, hogy
lehetséges olyan jövőképet felrajzolnunk egy képzeletbeli táblára, amely nem
ellentétes sem a román többség, sem az itt élő más nemzeti kisebbségek
jövőjével.
Hölgyeim és uraim!
Az Erdély
különböző városaiban megrendezett kulturális napok – így a vásárhelyi Forgatag
is – nemcsak arra jó, hogy megmutassuk magunkat, láthatóvá váljunk néhány
napig, hanem arra is ösztönzés lehet, hogy vitorláinkba kifogjuk a változás
szelét.
Ehhez
kívánok mindenkinek kitartást, erőt és jó egészséget, kikapcsolódást és
feltöltődést a sokszor szürkének és néha kilátástalannak tűnő hétköznapokhoz
is.
Köszönöm,
hogy meghallgattak!
Elhangzott 2017. augusztus 23-án, a marosvásárhelyi
Kultúrpalotában
1 csatolt webcím http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|