Sógor Csaba az Európai Parlamentben: A nők elleni erőszak nem magánügy!
MÁÉRT - 2017. szeptember 12., kedd 09:18
Idén nyáron csatlakozott az
Európai Unió az Isztambuli Egyezményhez – ennek végrehajtásáról, illetve nyomon
követéséről vitáztak az EP-képviselők hétfő délután Strasbourgban.
Felszólalásában Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő leszögezte: nemcsak az erőszak elleni
küzdelemre, hanem ennek megelőzésére és a tudatosításra is nagy hangsúlyt kell
fektetni, hiszen a nők elleni erőszak nem magánügy.
Az Európai Parlament elé
terjesztett jelentés szerint az Európai
Unióban az európai nők egyharmadát legalább egyszer érte felnőtt életében
fizikai erőszak. Ezek a statisztikák azonban nem feltétlenül tükrözik a
realitást, hiszen csupán az áldozatok bejelentésein alapulnak, ezen
bejelentések száma pedig bizonyára eltörpül a valós erőszaktevések száma
mellett az áldozatok félelme, illetve a bántalmazó féltől való gazdasági
függőség okán.
„Ha csak a
családom nőtagjaira gondolok, nem fordíthatom el a fejem. A nők elleni erőszak
nem magánügy, hiszen a nők alapvető emberi jogainak és méltóságának súlyos és
szisztematikus megsértéséről van szó. Bűncselekmény, amelyet szankcionálni
kell, tudva, hogy az állampolgárok közötti jogegyenlőség az Unió egyik
alapértéke. Éppen ezért üdvözlendő az Uniónak az Isztambuli Egyezményhez való
csatlakozása, annál is inkább, mivel bár minden tagállam aláírta, eddig csupán
14 ratifikálta az egyezményt” –
fogalmazott Sógor Csaba.
A jelentés rámutat, hogy a nők elleni erőszak évente
226 milliárd eurós költséget jelent az európai társadalom számára, de ennél
több támogatásra van szükség. „Nemcsak az
erőszak elleni küzdelemre, hanem a megelőzésre, illetve a tudatosításra is nagy
hangsúlyt kell fektetni, és ebben kulcsszerepe van a médiának, valamint a
reklámoknak. Az Uniónak anyagi támogatást kell nyújtania annak érdekében, hogy
ezek a felületek civil szervezetekkel együttműködve aktív szerepet vállaljanak
tájékoztató, oktató kampányok lebonyolításában” – szögezte le.
Az RMDSZ Nőszervezete március 8-án indított
tudatosító kampányt NEEEM (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címen
Romániában, amely során kiderült, számtalan területen van szükség változásra.
Az EP-képviselő erre is rámutatott, leszögezve, hogy a tagállamoknak elegendő
és megfelelő intézményt kell biztosítaniuk azon nők számára, akik
veszélyeztetve érzik biztonságukat, vagy erőszak áldozatává váltak. Kiemelte,
ingyenes jogi tanácsadásra volna szükség, hiszen ennek hiányában a
bántalmazottak sokszor attól tartanak, hogy nem tudnak eljárni megfelelően
jogaik és lehetőségeik ismeretének hiányában. „Gyakori eset az is, hogy a családon belüli erőszakot akár anyagi
megtorlástól való félelemből, illetve anyagi függőség okán nem jelenti az
áldozat. Annak érdekében tehát, hogy a nőkkel szembeni erőszak leküzdését célzó
intézkedések hatékonyabbak legyenek, a nők gazdasági önállóságának
előmozdítására irányuló fellépéseknek is kísérniük kell őket” – véli az EP-képviselő.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA