Átadták Szabó Dénesnek az idei Tőkés-díjat Kisvárdán
MÁÉRT - 2017. szeptember 18., hétfő 12:59
A Tőkés
László Alapítvány idén már 23. alkalommal nyújtotta át a kuratórium által
megítélt díjat a kisvárdai református templomban, szeptember 17-én. Az
elismerést az idén hetvenéves Szabó
Dénes karnagy vehette át.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán
1989 őszén létrehozott alapítvány – amelyet a kommunista diktatúrával
szembeszálló temesvári református lelkipásztorról neveztek el a Tőkés
Lászlóval, családjával, közösségével, az egész erdélyi magyarsággal szolidaritást
vállaló alapítók – azokat a kiemelkedő személyiségeket díjazta az évek során,
akik a magyarság helyzetét életművükkel (tudományos, művészeti, politikai,
vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segítették, fejlődését
előmozdították.
A Györfi Sándor Munkácsy-díjas érdemes
szobrászművész által készített emlékplakettet és az elismeréssel járó
négyszázezer forintot vasárnap délután adták át a kisvárdai református
templomban tartott ünnepi istentisztelet keretében a makói születésű nyíregyházi
zenetanárnak, a Nemzet Művészének, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas
zenepedagógusnak, kórusvezetőnek, egyetemi oktatónak, a Cantemus énekkarok
alapítójának, „a magyar nemzet érdekében és a zenekultúra terjesztésében
végzett kiemelkedő munkájáért”.
Az igehirdető ezen a kivételes
alkalmon maga az alapítvány és a díj névadója, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyház korábbi püspöke,
európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt.
Történelmi ívű prédikációjában felidézte a kereszténység sok évszázados
küzdelmeit éppúgy, mint a magyarság legsúlyosabb megpróbáltatásait. Ezekre a
megannyi idei jeles vagy tragikus évforduló bőven emlékeztethet minket.
Kiemelten is méltatta az ötszáz éves reformáció jótéteményeit, ugyanakkor
számba vette azon külső és belső ellenségeket és veszedelmeket, amelyekkel
szemben mind a hit bizonyosságával, mind a nemzet és az ország következetes
kiállásával védekezni és harcolni szükséges. Igehirdetésében kitért arra is,
hogy az isteni gondviselés és kegyelem mellett mire számíthatunk még ostromlott
állapotunkban, nyomorúságainkban, mire építhetünk.
Az időszerűség jegyében szólva a
püspök a zenei nevelés fontosságát hangoztatta, amikor a kitüntetett Szabó
Dénes oktatói, karvezetői életművét méltatta, a kodályi „zenei belmisszió”
mértéke alatt. „Énekeljünk!” – biztatott nemes egyszerűséggel, mert a daltalan
némaság a halál jegye és jellemzője. Erdélyi püspökelődjét idézve
emlékeztetett: ahol elnémul az ének, ott közel kerülünk ahhoz, hogy a harangok
is elnémuljanak. A zenei nevelést olyan nemzeti missziónak nevezte Tőkés
László, amelynek Szabó Dénes – számos nyíregyházi, debreceni és máshonnani
munkatársával egyetemben – olyan „kiváló munkása”, akit a Kodály Zoltánt
köszöntő Illyés Gyula soraival érdemes méltatni és éltetni: „Karmester, nemcsak
ezt a kart vezényled, jól tudod, / hanem egy népet, a magyart…”
A templomban megjelenteket – köztük a
település és a régió számos közéleti személyiségét, vezetőjét – Százvai László helybéli református
lelkész köszöntötte. A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntésének
ismertetése után a díjazott laudációját Berkesi
Sándor karnagy, zeneművész, főiskolai docens, a magyar református
egyházzene meghatározó képviselője, a Debreceni Kántus nyugállományú karnagya
mondta el. Egyebek mellett kitért arra, hogy Szabó Dénes és énekkarai számtalan
hazai és nemzetközi versenyen vettek rész kiemelkedő eredményességgel, de a
versenyeken kívül is sok országban felléptek és öregbítették a magyar kóruskultúra
hírnevét. A díjazott rendszeresen tart itthon és külföldön bemutató
kóruspróbákat, előadásokat zenei nevelési konferenciákon, szakmai
tanácskozásokon. Gyakran felkérik karvezetői kurzusok tartására. Több nemzetközi
kórusversenynek volt zsűritagja.
A díjat Lengyel Szabolcs, az alapítvány kuratóriumának elnöke nyújtotta át
Szabó Dénesnek, aki az általa alapított és vezetett nyíregyházi Cantemus kórus
tagjaival együtt egy varázslatos produkcióival köszönte meg az elismerést.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA