Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Szükséges a párbeszéd, és ha lehet, az együttműködés is
MÁÉRT - 2017. október 2., hétfő 21:46

A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója alkalmából Nagyváradra látogató Kelemen Hunor parlamenti képviselőt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét megbeszélésre hívta meg Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az egyetem alapítója. Az eszmecserére a szövetség elnökét elkísérte Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, míg a házigazdák részéről jelen volt Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, illetve ügyvezető elnöke.
Az EMNT és az EMNP közös Bihar megyei székházában tartott, mintegy másfél órás találkozón az erdélyi magyar politika és a román belpolitika állását elemezve a tárgyalófelek egyetértetek abban, hogy vannak olyan közös célok, amelyek együttes fellépést tesznek szükségessé. Ilyen a FUEN által kezdeményezett aláírásgyűjtés, amely egymillió aláírás összegyűjtésével európai védelmet kíván megvalósítani az őshonos nemzeti közösségeknek, és amelyet mindkét szervezet támogat. Ugyanakkor ilyen a regisztrációs folyamat is, amely szükséges a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon való részvételhez.
A találkozón szóba került a Kárpát-medencei Autonómiatanács munkája és a román törvényhozásban benyújtandó autonómiatervezetek ügye is.
A felek megállapodtak abban, hogy szükség van a rendszeres párbeszédre, a következő találkozóra valószínűleg a Magyar Állandó Értekezlet november elejére tervezett ülése kapcsán kerül sor.
Az egyetemi tanévnyitó demonstratív jellegén túl a magyar vezetőknek érdemi párbeszédet, és ha lehet, együttműködést kell kialakítaniuk, ezzel is megerősítve a nemzeti együttműködés rendszerét, mondta Tőkés László a találkozó után.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.