Vita Strasbourgban az emberi jogi helyzetről
MÁÉRT - 2017. december 13., szerda 16:57
Az Európai Parlament idei utolsó ülésszakának második
napján két külügyi-emberi jogi dokumentum vitájára került sor a plenáris
ülésen. Az emberi jogok és a demokrácia 2016. évi helyzetéről szóló jelentés viszonylatában igen találó Federica Mogherini uniós külügyi
főképviselő megállapítása: „Nehéz időkben úgy lehet erős az Európai Unió,
hogyha a stratégiai gondolkodást helyezi előtérbe, tagjainak jövőképe közös,
fellépése pedig egységes.” A mianmari (burmai) üldözött rohindzsa (rohingya) közösség
helyzetével kapcsolatos nyilatkozat
vitájában is ez az általános stratégiai igény nyilvánult meg.
A hontalan muszlim
rohindzsákat a buddhista többség tettlegességig fajuló gyűlölete sújtja. A
Béke Nobel-díjas Aung Szan Szú Kjí nevével
fémjelzett, törékeny mianmari demokrácia állami hatóságai maguk is részesei az
ellenük folytatott népirtásnak. Hozzászólásában Tőkés László európai képviselő a hosszú évtizedeken át katonai
diktatúrában élt távolkeleti ország „történelmi lehetőségeként” értékelte a
2016-ban alighogy elkezdődött demokratikus átalakulásokat. Az ígéretes
változások folytatásához viszont az szükséges, hogy a kormány hagyjon fel a
rohindzsa kisebbséget létében fenyegető mostani gyakorlatával és teljesítse a
kisebbségek védelmében vállalt kötelezettségeit.
A 2016. évi emberi jogi jelentéshez való hozzászólásában erdélyi
képviselőnk a lelkiismereti és a
vallásszabadságra helyezte a hangsúlyt, azonos mérce alkalmazását
szorgalmazva a világon leginkább üldözött keresztények és más vallásúak emberi
és kollektív jogainak védelmében. Ezzel együtt azokkal a gyilkos ideológiákkal is fel kell vennünk a harcot, amelyek
rendszerszinten üldözik etnikai és vallási kisebbségeiket – mondotta
képviselőnk.
A demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság terén mutatkozó
folyamatos visszaesés kihívásaival szembenézve az Unió fokozott figyelmet
tanúsít a vallásszabadság szaporodó sérelmeinek, valamint a vallásüldözés
elharapózásának. A jelentés – egyebek mellett – konkrét és gyakorlati fellépést
sürget a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdításáról és védelméről
szóló uniós iránymutatások hatékony
végrehajtása érdekében.
A dokumentum egészében véve pozitív tartalma ellenére a magyar néppárti
küldöttség tagjai tartózkodtak a mai
végszavazáskor. Ennek legfőbb oka az, hogy a migráció kérdésében Magyarország
álláspontja lényegesen eltér az Unió, illetve a Parlament, sőt még a néppárti frakció egy jelentős részének az
álláspontjától is.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA