„Európa fővárosainak Jerevánon van a szeme”
MÁÉRT - 2018. február 22., csütörtök 11:48
2017. február 21-én, az Európai Parlament bizottsági hetén, a Külügyi
Bizottság (AFET) Edvard Nalbandjánt,
az Örmény Köztársaság külügyminiszterét látta vendégül egy eszmecsere keretében.
2017 novemberében, a Keleti Partnerség rigai csúcstalálkozóján az Európai Unió
és Örményország ún. átfogó és megerősített partnerségi megállapodást írt alá,
amely a két fél számára lehetővé teszi, hogy a közös kihívások kezelésében
szorosabban együttműködjenek, valamint hogy az előttük megnyíló lehetőségeket a
lehető legjobban kihasználják. A tegnapi eszmecsere arra szolgált, hogy a
nemrég aláírt megállapodás gyakorlati vetületeit és prioritásait ismertessék.
Az örmény külügyminiszter köszönetet mondott az Európai Parlamentnek eddigi
támogatásáért, és afelől biztosította a képviselőket, hogy – a megállapodásnak
megfelelően – a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok Jereván számára is elsőrendű
fontossággal bírnak. A 2017-ben megszervezett parlamenti választások is – melyek
nyomán a Szerzs Szargszján államfő
által vezetett Örmény Köztársasági Párt alakíthatott kormányt – azt tükrözik,
hogy ezen alapvető értékek mentén komoly előrelépés történt országában, s ez
nagymértékben hozzájárul az elindított reformfolyamat sikeréhez. A politikus arról
is beszélt, hogy bár országa a nyugati értékek mentén kíván Európa irányába továbbhaladni, ezzel együtt a régióra ránehezedő konfliktusokról sem feledkezhet meg.
Törökország zárva tartja közös
határaikat, az Azerbajdzsánnal fennálló
karabahi konfliktus pedig nem csupán az örmény nép jövőjét, hanem az egész
térség stabilitását veszélyezteti.
Felszólalásában Tőkés László
mint az EU–Örményország közötti kapcsolatokért felelős EP-jelentéstévő
elégtétellel üdvözölte az örmények integrációja terén új kezdetet jelentő
fontos dokumentum aláírását, mely valamennyi keleti partner számára példaértékű
lehet. Külön is nagyra értékelte azt, hogy a dél-kaukázusi ország az Eurázsiai
Gazdasági Unió tagjaként az EU-val is partneri megállapodást kötött, ami
kedvező precedenst jelent a kölcsönös előnyökön alapuló, win-win típusú
politizálás számára. Magyarország
barátságáról és támogatásáról biztosítva az örmény népet, a személyesség
hangján méltatta azt a sorsközösséget, mely az évszázadok során az erdélyi
magyarokat és örményeket összekapcsolta, és amely a legsötétebb romániai
kommunista diktatúra próbáját is kiállta. Végül a közös megállapodás, valamint
a tavaly elfogadott új örmény alkotmány szellemében azt szorgalmazta, hogy Örményország
gyors ütemben és hatékony módon hajtsa végre a célul kitűzött demokratikus
reformokat.
Az európai–örmény partneri egyezményt valamennyi uniós tagállamnak ratifikálnia kell. „Európa fővárosainak
Jerevánon van a szeme. Most van az ideje annak, hogy bebizonyítsa: érdemes a
tagállamok támogatására” – zárta beszédét erdélyi képviselőnk.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA