Strasbourgi megemlékezés és nemzeti ünnepünk köszöntése
MÁÉRT - 2018. március 15., csütörtök 12:52
Az Európai Parlament strasbourgi
székhelyének közvetlen közelében fekvő, tágas parkban található Petőfi Sándornak, a nemzet költőjének
az az emlékműve, melyet minden év március 15-e környékén az európai magyar
néppárti képviselők hagyományos módon felkeresnek, koszorúzással tisztelegve
nemzeti ünnepünk alkalmából.
A
Fidesz-KDNP delegációjának tagjai és munkatársai, valamint az erdélyi és
felvidéki európai képviselők idén március 14-én vonultak az emlékoszlophoz, és
rótták le kegyeletüket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fehéregyházi
hősének emléke előtt.
Keresve sem lehetne jobb helyszínt találni
a méltó megemlékezésre, mint a világszabadság költőjének strasbourgi kegyhelyét
– nyilatkozta az eseménnyel kapcsolatban Tőkés
László európai képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke –, hiszen
„Európa tavaszának” talán a legkiemelkedőbb fejezete volt a magyar
szabadságharc és egyik legnagyobb hőse Petőfi Sándor. Változott körülmények
között európai létünknek a jelenben is az a tétje, hogy népeink ki tudják-e
vívni és meg tudják-e őrizni szabadságukat
és függetlenségüket. A magyar nemzet
és külhoni közösségei napjainkban is szabadságharcukat vívják az elnemzetietlenítő
globális háttérhatalmakkal és az elnyomó többségi nacionalizmusokkal szemben –
jelentette ki erdélyi képviselőnk.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA