Hungarikummá válhat a magyarok közös találkozási pontja és ünnepe – a csíksomlyói búcsú az egész Kárpát-medencei magyarság közös értéke
MÁÉRT - 2018. március 20., kedd 11:25
A csíksomlyói búcsú Hungarikummá való
felterjesztését nyújtotta be az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke
kedden, március 20-án. A nemzeti értékpiramis
legmagasabb fokára való besorolás kiemeli a búcsú egyedi, vallásos és
közösségépítő jellegét, valamint ráirányítja a figyelmet a kiemelkedő
szellemi örökség-értékünkre. A felterjesztést az erdélyi ferences rend
tartományfőnökének jóváhagyását követően továbbították a bizottsághoz,
amely előreláthatóan még az idén dönt a Hungarikumok listájának
bővítéséről.
„A keresztény vallásokon átívelő csíksomlyói búcsú a
magyarság kiemelkedő közösségi eseményeként a nemzet összetartozását
fejezi ki" – állt a Hungarikum Bizottság indoklásában, amelyet a
csíksomlyói búcsú Magyar Értéktárba való felvételekor állítottak ki.
Mindez magában hordozza a búcsú egyetemességét: a világ bármely pontján
élő magyarok közös találkozási pontja és ünnepe. A búcsúról úgy
tartják, hogy az erőt, egészséget adó Szentlélekkel való találkozás
kiemelt ideje, valamint bizonyítéka annak, hogy az erdélyi magyarság már
évszázadok óta kitart hite és hagyományai mellett.
„Éppen ezért, idén sem állhatunk meg, nem hátrálhatunk meg.
Továbbra is arra törekszünk, hogy erdélyi értékeink védnökei legyünk,
megőrizzük és felújítsuk azon értékeinket, amelyek nemcsak az erdélyi
magyarok, de az egész nemzet számára reprezentatívak. A csíksomlyói
búcsú az egész Kárpát-medencei magyarság közös értéke, ezért
reménykedünk abban, hogy Hungarikummá válhat” –nyilatkozta Hegedüs
Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke. Elmondása szerint
ez lenne az egyik legszebb hozzájárulás az európai kulturális örökség
évéhez, hisz a csíksomlyói búcsú értékei évről évre lelki és szellemi
táplálékot nyújtanak a magyar embereknek, bárhol is éljenek a
Kárpát-medencében.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA