Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Jelentkezési felhívás az In Between? projektre
Külhoni civil szervezetek - 2018. április 30., hétfő 18:01

Kezdetét veszi a jelentkezés az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának In Between? elnevezésű projektjére. Az In Between? arra kívánja ösztönözni az európai fiatalok nemzedékét, hogy az egykori szemtanúkkal való párbeszéd útján fedezzék fel a XX. század történelmét. A projektben részt vevő fiataloknak egyedülálló lehetőségük nyílik arra, hogy elméleti és gyakorlati tudást szerezzenek az elbeszélt történelem dokumentációját illetően.

Ezúttal a résztvevők a horvátországi Rijeka városába, valamint a szlovák-cseh határvidékre látogatnak el. A jelentkezés határideje: 2018. május 7.


A szervezők minden olyan 18-25 év közötti fiatal jelentkezését várják – beleértve a felsőoktatási hallgatókat és a szabadúszókat is –, akit érdekel többek között a történelem, a kulturális antropológia, a szociológia és az audiovizuális művészet. A kiválasztott jelentkezők 2018. július 9-12. között interdiszciplináris műhelyfoglalkozásokon, majd ezt követően, 2018. július 13-19. között az egyik tanulmányi úton vesznek részt.


A négynapos, Varsóban tartandó képzés keretében a résztvevők nélkülözhetetlen elméleti ismeretekre tesznek szert az interjúkészítés módszertanáról, a digitális kamerakezelésről, a fotográfia és a vizuális anyagok digitalizációjáról, az archiválásról és az adott régiók történelmi kontextusáról. Ezt követően hatfős csoportokra osztva elutaznak terepmunkára. Egyhetes ott-tartózkodásuk alatt helyiekkel készítenek interjúkat és dokumentálják azokat. A visszaemlékezések, a hang- és videofelvételek, a fotográfiák, a levelek és a közösségek mindennapi életét megörökítő más dokumentumok képezik majd annak a beszámolónak az alapját, amelyet a résztvevők a tanulmányi útjukról készítenek, és amely egyaránt megosztásra kerül történeti intézetekkel és helyi levéltárakkal.
A jelentkezések elbírálásánál mindenekelőtt a jelentkezők motiváltságát, nyitottságát és együttműködési készségét veszik figyelembe. Az angol, valamint az adott régió egyik nyelvének ismerete alapkövetelmény.

A jelentkezési lap, a jelentkezések elbírálására vonatkozó szabályzat, valamint további információ az alábbi linken érhető el: http://www.enrs.eu/inbetween. További kérdéseivel forduljon Karolina Dziełakhoz, az In Between? projektkoordinátorához: e-mail: karolina.dzielak@enrs.eu, telefon: 00 48 22 395 7610.


Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ESzEH) egy nemzetközi vállalkozás, amelynek célja a XX. századi Európa emlékezetének megőrzése, történelmének kutatása, dokumentálása és népszerűsítése, különös tekintettel a diktatúrákra, a háborúkra és az elnyomással szemben álló társadalomra.

2 csatolt kép
21
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.