Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről tájékozódott David McAllister EP-képviselő Kolozsváron
MÁÉRT - 2018. május 2., szerda 14:12
„Annak ellenére, hogy a különböző őshonos
nemzeti kisebbségek helyzete rendkívül változatos az EU-n belül, szükség
van egy európai keretszabályozásra ebben a kérdésben. Az Európai
Néppárt (EPP) a kisebbségek védelmének témáját továbbra is napirenden
tartja az Európai Unióban” – mondta David McAllister német európai parlamenti képviselő csütörtökön, Kolozsváron.
David McAllister az Európai Parlament Külügyi Bizottságának
elnöke, az Európai Néppárt alelnöke Sógor Csaba RMDSZ-es európai
parlamenti képviselő meghívására látogatott Erdélybe április 26-án. „Románia
a nemzetközi porondon azzal kérkedik, hogy modellértékű
kisebbségpolitikát folytat, ezért fontos számunkra, hogy az európai
politikusok első kézből értesüljenek a valós helyzetről. Azért hívtam
meg képviselő-kollégámat, hogy ismerje meg közelebbről a romániai magyar
kisebbség valós helyzetét és problémáit” – fogalmazott Sógor Csaba.
Az európai politikust délelőtt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is
tájékoztatta az erdélyi magyar közösség helyzetéről, ezt követően pedig
sajtótájékoztató keretében ismertette látogatásának célját. David
McAllister délután pedig erdélyi magyar egyetemistákkal találkozott, a
Brexit lehetséges hatásairól tartott előadást a Sapientia kolozsvári
karán szervezett VIII. Tudományos Diákköri Konferencia keretében.
David McAllister az erdélyi magyar kisebbségvédelmi törekvések
kapcsán elmondta, a maga részéről támogatja a Minority Safepack
kisebbségvédelmi kezdeményezést. Leszögezte, véleménye szerint éppen
erről szól a demokratikus Európai Unió, hogy az állampolgároknak
lehetőségük van kifejezni véleményüket, hangot adni igényeiknek. Az EPP
alelnöke úgy véli, számos nagyon jó példa van az EU-ban a kisebbségi
jogok biztosítása tekintetében, és egyértelműen elmondható, hogy a
többség és kisebbség számára is előnyt jelent a megoldások megtalálása. „Azt
tapasztaljuk, hogy azok a területek, ahol biztosítják a kisebbségi
jogokat, gazdaságilag is stabilak és nagyon dinamikusan fejlődnek” – mondta.
A Brexit tekintetében hangsúlyozta, hogy a britek döntését
tiszteletben kell tartani, viszont egyértelműen elmondható, hogy egyik
fél számára sincs előnye a kilépésnek, mindkét félnek nagyon sokba kerül
az Egyesült Királyság távozása. „A Brexit kapcsán féltünk attól,
hogy megoszlanak majd a vélemények a tagállamok között, azonban azt
tapasztaltuk, hogy az EU 27 összezárt és egységesen lépett fel a
kérdésben. Mindenképp fontos számunkra, hogy a Brexitet követően a
tagállamok hangsúlyosabban kezdtek beszélni az EU jövőjéről, a szükséges
reformokról, a védelmi hálózat és Európa biztonságának megerősítéséről,
az egységes belső piac megőrzésének fontosságáról. Ezekben a
kérdésekben egységesen kell fellépnünk a továbbiakban is” – fogalmazott.
Elmondta, a Brexitet követően évente 10-13 milliárd euróval csökken
az Európai Unió költségvetése a következő hétéves költségvetési
ciklusban. Annak ellenére, hogy kevesebb forrás áll majd rendelkezésre, a
EU-nak többet kell költenie oktatásra, kutatásra, a migráció kezelésére
és a belbiztonságra is. „Ez a kérdés nagy kihívás lesz az EU
számára. Németország már jelezte, hogy hajlandó többet befizetni, mint
eddig, hiszen az ország meggyőződése, hogy akkor tud erős lenni, ha az
Európai Unió is az”- mondta. Sógor Csaba ennek kapcsán elmondta, az
erdélyi magyar közösség számára kiemelten fontos, hogy a kohéziós
politikára, vagyis a lemaradó régiók felzárkóztatására a következő
költségvetési időszakban is legyenek források.
Az EPP már készül a 2019. május 26-án esedékes európai parlamenti
választásokra. McAllister elárulta, a novemberi kongresszuson döntenek
majd arról, hogy ki lesz az EPP csúcsjelöltje, akit az Európai Bizottság
élére jelölnek. Mint mondta, az EPP határozott célja, hogy az Európai
Parlament legerősebb pártjává váljon, stabil parlamenti többségre van
szüksége ahhoz, hogy életbe lehessen ültetni az alapvető reformokat az
Európai Unióban.
1 csatolt webcím http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|