Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Társadalomszervezőknek, közművelődéssel foglalkozó civileknek és szakembereknek indított képzéssorozatot az RMDSZ, az NMI és az EMKE
MÁÉRT - 2018. június 12., kedd 14:51

Értékfeltárás a helyi közösségekben és Szervezeti hatékonyságnövelő tréning témákban szakmai képzéseket szervezett a Nemzeti Művelődési Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség június 8–10. között a szamosújvári Téka Alapítvány székelyén. Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke a képzéssorozat első állomását követően rámutatott: kulturális programok általi társadalomszervezés a Szövetség kiemelt feladata, hiszen ezzel nem csupán a nemzeti identitás megőrzését, továbbadását segítik elő, hanem a helyi közösségek kohézióját, összetartó erejét is növelik.
A képzéssorozat célja az erdélyi magyar közművelődéssel, társadalomszervezéssel összefüggő szakmai képességek továbbfejlesztése, továbbá olyan szakmai kapcsolatok kialakítása, amelyek elősegítik a helyi kezdeményezésű kulturális gyakorlatok sikerességét. Az előadásokon olyan erdélyi – kultúrával, művelődésszervezéssel foglalkozó – civilek és szakemberek vesznek részt, akik szervesen hozzájárulnak településük értékfeltárásához, a kultúra által történő társadalomszervezéséhez. A képzést a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai tartják erdélyi szakemberek részvételével, a Kriza János Néprajzi Társaság bevonásával.
Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei irodavezetője szerint „hagyomány, érték, közösség – ez a három fogalom, amely meghatározza a NMI tevékenységét, ugyanakkor keretet ad az induló képzési sorozatnak.”
Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke úgy véli, a képzéssorozat nem csupán az elhangzott előadások szempontjából fontos, hiszen az Erdély különböző szegletéből érkező résztvevők megismerik egymást, átadják egymásnak tapasztalataikat, ezzel is hatékonyabbá, eredményesebbé téve tevékenységüket.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.