Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Fiumei magyar fordítók
MÁÉRT - 2018. október 18., csütörtök 14:50

A fenti címmel október második hetében a fiumei (rijekai) olasz kisebbségi szervezet dísztermében egy magyar-horvát-olasz tudományos konferenciára került sor. A rendezvény szervezője a HMDK Tengermelléki-fennsík megyei szervezete és a Fiumei Szabadállam Egyesület volt.
 
Fiume történetét mindig is a multietnikusság jellemezte. A konferencia előadásaiban külön hangsúlyt kapott a város magyar múltja és a magyar történelemben és irodalomtörténetben betöltött szerepe. Giovanni Stelli, a római egyetem professzora a fiumei magyar jelenlét jelentőségéről beszélt, Irvin Lukežić professzor a 19. és a 20. századi fiumei fordítókról tartott előadást, melyben kitért arra, hogy a város multietnikusságának köszönhetően számos poliglottnak (többnyelvű embernek) adott otthont.
Viola Éva, a fiumei magyar szervezet elnöke elmondta, három magyar előadója is volt a konferenciának, amelyen még további érdekességek is elhangzottak a korszakról, amelynek feldolgozása a három nemzet közös feladata és egyben kötelessége is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.