Romániai Magyar Demokrata Szövetség
RMDSZ: nem a civil szervezetek működésének ellehetetlenítésére
MÁÉRT - 2018. október 25., csütörtök 13:00

A Szövetség képviselőházi frakciója nem szavazta meg a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetet, amely túlságosan bürokratikus előírásokat vezetett volna be a civil szervezetek működésébe. Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, hogy a törvénytervezet egy európai direktívát emelt volna át a román jogrendbe, azonban olyan előírások is belekerültek a tervezet szövegébe a direktíva előírásain kívül, amelyekkel a Szövetség nem tud egyetérteni.
A végszavazást követően a frakcióvezető elmondta: „kivonultunk a szerdai végszavazásról, miután másodjára átment a civil szervezetek működésének az ellehetetlenítését előíró törvénytervezet. A tervezet az első plénumi szavazáson két voks hiányában elbukott, a kormánypártok másodjára is szavazás alá bocsátották, arra hivatkozva, hogy nem regisztrálta az elektronikus rendszer a sarkalatos törvényhez szükséges voksokat.”
Mint az ismert, Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője a tervezet hétfői plénumi vitáján is ismertette a Szövetség álláspontját, illetve a szakbizottsági munkálatok alatt is a képviselők ellenezték bizonyos cikkelyek bevezetését. A törvénytervezetről döntéshozó testületként szavazott a képviselőház plénuma szerdán, október 24-én. A törvénytervezetet megszavazta a képviselőház.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.