Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Népzenei kurzusok és élőzenés táncházak a Drávaszögben és Szlavóniában
MÁÉRT - 2018. november 15., csütörtök 10:03

A Lajta-Szeret Egyesület a Csoóri Sándor Alapnál elnyert támogatásból népzenei kurzusokat és élőzenés táncházakat szervez a következő hónapokban a Drávaszögben és Szlavóniában. Az első programokra november 24-én kerül sor Vukováron és Várdarócon.
 
A Lajta-Szeret Egyesület a Kárpát-medence szórvány magyar közösségeit segítő Petőfi Sándor Program (PSP) egykori ösztöndíjasaiból létesült azzal a céllal, hogy a PSP szellemében folytassák közösségépítő tevékenységüket egyesületi keretek között.
- A helyi hagyományokra épülő oktatási programok, kulturális rendezvények eszközével a határon túli magyar közösségek erősítését tűztük ki célul. Első programunk a Csoóri Sándor Alap támogatásából valósul meg, melyben a szlavóniai magyarság részére szervezünk népzeneoktatást – mondta Hunyadi Péter, a Lajta-Szeret Egyesület elnöke, a program ötletadója. Hozzátette azt is, hogy szakképzett népzenetanárok segítségével lehet majd az adott helyszíneken az elkövetkezendő hónapok során népi hegedű, brácsa, nagybőgő és citera hangszereken tanulni, illetve kiegészítő ismeretterjesztő foglalkozásokon részt venni. A megvalósításban részt vállal a pécsi Tenkes zenekar és a topolyai Csallóka zenekar is. Ezzel három ország szomszédos magyarsága találkozik majd.
Az oktatási program mellé a pécsi Kulturális Labor Baranyától Baranyáig című programja is szorosan kapcsolódik, mely a horvátországi és magyarországi Baranya kulturális kapcsolatait kívánja erősíteni a népzene és a néptánc eszközével. A programterv szerint a hagyományos pécsi Tenkes táncházakra öt alkalommal kerül sor rendhagyó módon a Drávaszög különböző településein, az évad során.
- Ide nemcsak mi, zenészek és táncosok érkezünk, hanem a pécsi táncházas vendégek is, illetve ugyanúgy megszervezzük majd, hogy a pécsi táncházaknak horvátországi vendégei is legyenek. Ilyenre egyébként már volt is példa, akkor a várdaróci, a szentlászlói és a vukovári magyar egyesületeket tagjait láttuk vendégül. Ezzel az a célunk, hogy erősítsük a határ két oldala közti kulturális kapcsolatokat – tette hozzá Péter.
A két program megvalósítását ugyanaz a szakmai csapat végzi. Az első programokra november 24-én kerül sor. Vukováron népzenei oktatást tartanak napközben, este pedig 19 órától a népi tánc kedvelőit várják Várdarócra az élőzenés táncházba. (mt)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.