Óriási az érdeklődés a gazdaságfejlesztési pályázatok iránt
MÁÉRT - 2019. január 31., csütörtök 13:57
A magyar kormány a most
induló évben is segíteni fogja a magyar gazdákat, ezért újabb 1 milliárd
forintos támogatást biztosított a HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési
stratégiájának végrehajtására. Az új pályázatot január 29-én hirdették meg az
Economica Hungarica Alapítvány a zsúfolásig megtelt
csúzai kultúrotthonban.
A magyar kormány a HMDK
vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiája alapján immár a harmadik
gazdaságfejlesztési pályázatot hirdette meg. Az előzőekhez képest ezúttal megduplázták
a keretösszeget, így idén 1 milliárd forint áll rendelkezésre a pályázatok
finanszírozására. Az előző kiírásoktól eltérően ezúttal nem a mezőgazdasági
jellegű pályázatokon lesz a hangsúly.
- Az idei első körben három pályázat
kiírására kerül sor, melyek a szülőföldön való könnyebb boldogulást és
megmaradást hivatottak elősegíteni. Lehet pályázni vállalkozásindításra, falusi
ház vásárlására, illetve mezőgazdasági földterület megvásárlására, de az év
folyamán várathatóan további pályázatok is lesznek - mondta Palizs-Tóth
Hajnalka, az Economica Hungarica Alapítvány vezetője.
Kezdő vállalkozókat támogatnak
Első alkalommal lehet saját vállalkozás
indítására pályázniuk a vállalkozó szellemű horvátországi magyaroknak. Az
pályázhat, aki korábban még nem rendelkezett saját vállalkozással, vagy 2018.
július 1. után nyitotta meg cégét. A támogatás 100%-os, így elszámolhatók az
alapítási költségek és az eszközbeszerzés is. A nyertes pályázóknak először egy
vállalkozási alapismeretekről szóló kurzuson kell részt venniük, aminek sikeres
elvégzése után vághatnak bele a projektbe. Az igényelhető támogatás összege
maximum 2,5 millió forint. A pályázatot február 19-ig kell benyújtani.
Falusi házak és termőföld vásárlását is
támogatják
A szülőföldön való boldogulás egyik alappillére az
otthon. Az otthonteremtésben kíván segíteni a magyar kormány a horvátországi
magyar fiataloknak, akik számára falusi házvásárlási pályázatot hirdet.
Pályázni olyan fiatal házaspárok jogosultak, amely kapcsolatban legalább az
egyik 1974. január 1. után született, és egyik házastársnak, sem pedig
gyerekeiknek nincs lakóingatlan a nevén, de pályázhat a gyermekét egyedül
nevelő szülő is. A támogatás intenzitása 60%, ami maximum 4,8 millió forint
lehet. Ezenkívül az ingatlan, melynek vásárlását támogatni fogják, nem kerülhet
többe 32 millió forintnál. Fontos kikötés továbbá, hogy csak valamelyik horvátországi
magyar településen állhat a leendő ingatlan. A pályázat benyújtási határideje
február 19.
Ezenkívül termőföldvásárlásra is lehet pályázni. Azok
számíthatnak támogatásra, akik már eleve földműveléssel foglalkoznak és
rendelkeznek saját gazdasággal (OPG vagy OBRT). A szóban forgó pályázat a
földvásárlás költségeinek 50%-át fedezi minimum 650 000, maximum
4 800 000 forint összegben. A határidő szeptember 15.
Az újabb pályázati forduló meghirdetésén jelen volt De Blasio
Antonio eszéki magyar főkonzul, valamint a Külgazdasági és
Külügyminisztérium (Budapest) képviseletében Skapinyecz Péter, a Közép-európai
Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. cégvezetője és Jankovics
Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, aki lapunknak is nyilatkozott.
- A magyar kormány hathatós segítségének
köszönhetően az elmúlt évekhez viszonyítva sikerült megdupláznunk a
horvátországi magyarság gazdaságfejlesztési támogatására elkülönített
költségvetési forrásokat. Mindez nagy segítség az itt élő magyar emberek
számára. Szerencsére még mindig vannak szorgalmas és vállalkozó szellemű tagjai
közösségünknek, akik élhetnek a lehetőséggel. Ezen támogatások reményeink
szerint segítik majd a helyi magyarság szülőföldön való boldogulását - mondta Jankovics
Róbert, aki arra buzdít mindenkit, hogy éljenek a pályázati lehetőséggel.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA