Iskoláink is tehetnek a kétnyelvűség igényének erősítéséért
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. március 11., kedd 16:15
A szülőföld szeretete, megtartó ereje, az otthon melege és semmivel sem
helyettesíthető hatása az emberek érzelmi világára sok-sok összetevő függvénye.
S bár hajlamosak vagyunk anyagiasult világunkban ilyen összefüggésekben is
csupa nagy és drága dologra gondolni, a valóságban a legtöbb esetben egészen
apró, olykor természetes, csak éppen elfeledett esemény, fejlemény vagy
történés az, ami örömöt, élményt, lelki békét nyújt.
Természetes lenne például a mi esetünkben, ha magyarságunkat szülőföldünkön
úgy is megélhetnénk, hogy anyanyelvünkkel a szlovák államnyelvvel azonos
szinten és párhuzamosan találkozhatnánk az utcán, az üzletekben, az
intézményekben – mindenütt. Sajnos a szlovákiai valóság olyan, hogy ez nem
természetes, s bár egyre több civil kezdeményezés, polgári társulás tűzi
zászlajára a kétnyelvűség igényét, mint alapvető emberi jogot, anyanyelvünk
vizuális megjelenése olykor még akkor is elmarad, amikor pedig a kisebbségi
nyelvhasználati törvény kötelezővé teszi azt. Ezzel párhuzamosan és ennek
következtében külön öröm a kétnyelvűség elkötelezett híveinek, ha egy-egy
intézmény vagy munkahely önszántából jelentkezik s ahhoz kér segítséget vagy
támogatást, hogy „az otthon melegének” részévé teszi a magyar nyelvű
feliratokat.
Ilyen öröm ért bennünket a Pro Civis Polgári Társulásban, amikor néhány
héttel ezelőtt a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Gimnázium
igazgatónője, Mgr. Horváth Erzsébet fordult hozzánk azzal a kéréssel-kérdéssel,
tudnánk-e támogatni oktatási intézményüket abban, hogy a vészhelyzetekre
figyelmeztető összes feliratot el tudják helyezni az iskola épületében.
Természetesen igent mondtunk, s kétszáz matricát juttattunk el az
igazgatónőhöz, akitől alig pár nap alatt azt az információt is megkaptuk, hogy
„kész, az összes felirat kétnyelvű iskolánkban, aminek rendkívül örülnek
diákjaink is”. Az igazgatónő köszönetet mondott a segítségért az iskola
pedagógusi kara és vezetése nevében, mi meg ezúton köszönjük meg az ő aktivitásukat,
hiszen tudjuk: a kétnyelvűség igényének erősítéséért, alapvető emberi és
kisebbségi jogaink érvényesítéséért, a fiatalok jogkövető magatartásának a
kialakításáért iskoláink nagyon sokat tehetnek.
Legyen hát iskoláink számára jó példa a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia
és Corvin Mátyás Gimnázium.
Őry Péter, a Pro Civis PT elnöke
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA