Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Kiskőszegi résztvevők a magyarországi szólótáncversenyen
MÁÉRT - 2019. március 21., csütörtök 09:38


Máricus 9-én került sor a Dél-dunántúli Regionális Gyermek Szólótáncversenyre a magyarországi Szekszárdon, melynek kiskőszegi résztvevői is voltak: Virág Lilla és Kovács Attila, a Liliom ifjúsági tánccsoport tagjai sárközi ugróssal versenyeztek.
 
A kiskőszegi HMDK-alapszervezet Liliom ifjúsági tánccsoportját az általános iskola felső tagozatosai alkotják. Sokat fejlődtek az utóbbi néhány évben, elsajátítottak egy koreográfiát, illetve a sárközi motívumokat olyan szinten, hogy improvizatív módon is tudnak táncolni.
Bátai Rita és Lieszkovszky Tamás koreográfusaik javaslatára  a csoportból egy táncospár, Kovács Attila és Virág Lilla részt vettek a Dél-dunántúli Regionális Gyermek Szólótáncversenyen, melyre  Szekszárdon került sor.
A versenyt az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület hirdette meg azzal a céllal, hogy a régióban működő tánc- és hagyományőrző együttesek gyermek táncosai saját és választott táncanyaggal megmérettethessék magukat. A versenyre egyénileg és táncos páronként lehetett jelentkezni. A versenyzőknek az életkori sajátosságainak megfelelő improvizatív tánctudással kellett rendelkezniük. A gyermek táncosoknak 1,5–2 perc állt rendelkezésükre, hogy bemutassák tánctudásukat. A zenei kíséretet a Tarsoly zenekar biztosította a résztvevőknek.
Kiskőszegi táncosaink sárközi ugrós tánccal léptek színpadra, melyre koreográfusaik készítették fel őket. - Büszkék vagyunk táncosainkra, hogy volt bátorságuk színpadra állni egy ilyen színvonalas táncversenyen, és hogy megvolt bennük a kellő lelkesedés a felkészülésre, tanulásra – nyilatkozta lapunknak Sipos Krisztina, a kiskőszegi HMDK-alapszervezet titkára, hozzátéve, jó lehetőség volt ez nekik tapasztalatszerzésre. A fiatal táncospár egyedüliként képviselte szervezetünket és magyarságunkat a szekszárdi versenyen.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.