Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Újvárossy Ernőre és 1989-re emlékeztek Temesváron
MÁÉRT - 2019. szeptember 19., csütörtök 22:21
A temesvári magyarok szeptember 18-án emlékeztek meg
Újvárossy Ernőről, akit napra
pontosan éppen 30 évvel azelőtt helyeztek örök nyugalomra az erzsébetvárosi
temetőben. Sokan őt tekintik a romániai rendszerváltozás első mártírjának, bár
az 1989-es temesvári népfölkelés gyakorlatilag csak december 15-16-án
kezdődött, amit nyomban véres megtorlás követett. Az alig 55 éves korában
elpusztult építőmérnök meghurcolása, zaklatása és tragikus halála csak tetézte
azt az elkeseredést és dacot, aminek túlcsordulása három hónap múltán lázadásba
és forradalomba torkollott. A temesvár-belvárosi református egyházközség róla
elnevezett termében idézték meg Újvárossy Ernő alakját és korát az emlékezésre
összegyűltek, köztük több régi hit- és harcostársa, barátja, ismerőse, élükön Tőkés László egykori temesvári
lelkipásztorral. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspökét,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, volt európai parlamenti képviselőt,
valamint a megjelenteket Fazakas Csaba
parókus lelkész köszöntötte, kegyelettel említve meg a temesvári református
gyülekezet három évtizeddel ezelőtti hősies kiállását és Újvárossy Ernő
mártíriumát, akinek méltán áll felvésve a kopjafájára az Arany János-i sor: „Amit
adál, abból semmi sincs elveszve”. Emlékeztetett: a magyarországi Szabadság Kör
2010-ben a néhai temesvári presbiternek ítélte oda posztumusz a Szabadság-díjat – ami egy bronz
kisplasztika alakjában becses emléktárgya a gyülekezetnek – azért, mert amikor
a Securitate megpróbálta rávenni, hogy a szabálytalanul végezze el a templombővítést,
hogy a közvélemény előtt be lehessen feketíteni az egyházközség lelkészét,
Tőkés Lászlót, a mérnök ellenállt, s ez az életébe került.
Balaton
Zoltán, Újvárossy egykori barátja ezt erősítette meg: presbitertársa úgy
volt Tőkés László támasza, hogy nem engedett a zsarolásnak. Ez éppen akkor
történt, amikor a politikai rendőrség megpróbálta elszigetelni a
rendszerkritikus papot a támogatóitól. A mérnök ellen foganatosított kemény
hatósági fellépésnek volt következménye a halála. Nem érhette meg az ellenállók
és lázadók időleges győzelmét, 1989 szabadító karácsonyát, ugyanakkor azt sem,
hogy az azt követő három évtizedben miként térítik el, gyalázzák meg és lopják
el a posztkommunisták a temesvári forradalmat és eszméit – mondotta a fizikus.
Tőkés László a gyülekezet egykori és mai tagjait
üdvözölve felidézte, hogy milyen zilált, megtört, leszorított állapotban
találta idehelyezésekor, 1986-ban a temesvári reformátusságot, milyen
vegetálásban az egyházközséget, amit aztán annyira sikerült talpra állítani és
lélekkel megtölteni – a megszólított hívek közös erőfeszítésével –, hogy az az
országot és népet sötétben tartó rezsim rosszallását hamar kiváltotta. A
megtorlás sem maradt el… A temetőben harminc éve történtekre így emlékezett:
„Újvárossy Ernő temetése inkább számított néma tiltakozásnak, mint
gyászszertartásnak. Még az is elhangzott akkor, hogy a gyilkosok minden
bizonnyal közöttünk vannak. Ám a temesvári gyülekezet nemhogy megijedt,
meghátrált, szétszéledt volna, hanem még a temetés tragédiája közepette is
inkább megacélozódott és felbátorodott. Ez gyönyörű példája a közösségben összegyűjtött
és megerősödő szeretetnek” – vélte ennyi év után.
Újvárossy Ernőről elmondta: meglett emberként,
úgymond a hitbéli és nemzeti megtérés útján érkezett a temesvári gyülekezethez,
mely éppen a temploma átalakítására készült: „A szétszéledt nyájhoz való
visszatalálásnak a tipikus esete volt az övé. Építészmérnökként az ország
építőtelepein töltötte élete jelentős részét, messzire vetődött népétől,
anyaszentegyházától, vegyes házasságban élve el is idegenedett tőlünk.
Tudatosan szánta rá magát az elfelejtett egyházához való visszatérésre, túlzás
nélkül megtérésnek nevezhetjük az atyai házhoz való visszatalálását, és ezt
kifejezésre is juttatta. Az ő haza- és megtérése egybeesett azzal a történelmi
pillanattal, amikor a temesvári református gyülekezet magára és egymásra
talált, hitében megbátorodott, és híven kiállott meggyőződése és az igaz ügy
mellett. Ez kiváltképpen elmondható Újvárossy Ernőről, aki a maga csendes és
szerény módján mindvégig élen járt a gyülekezeti munkában és jogvédő küzdelmünkben”
– mondotta a püspök, hozzátéve: nyilván ezzel vonta magára a kommunista
diktatúra haragját. S lám, ma sem tudottak Újvárossy halálának a körülményei,
és ahogy telik az idő, egyre csökken annak az esélye, hogy kiderüljön, mi is
történt vele. Tőkés László úgy vélte: az akkori hatóságok vagy közvetlenül,
vagy közvetetten „tették el láb alól”, vagy megölték, vagy belehalt a kínzásba.
Meggyőződése, hogy nem önkezűleg vetett véget életének, hiába adtak ki a rezsim
emberei olyan igazolást, ami holmi gyógyszer-túladagolásra utalt. Holttestét a
kommunista hatóságok lepecsételt koporsóban adták ki, családtagjai is csak egy
pillanatra láthatták. A hozzátartozókat valószínűleg megfenyegették, mert nem
kértek nyomozást sem 1989 decembere előtt, sem azután a halála ügyében.
Az EMNT elnöke végül rámutatott: „Harminc év után
változatlanul nagyon rosszul állunk az igazságtétel dolgában, és így van ez
nemcsak Újvárossy Ernő halála esetében, hanem a forradalom idején és utána
elkövetett tömeggyilkosságok, az 1990-es bányászjárás vagy a marosvásárhelyi
parasztjárás esetében is, egyik ügyben sem történt meg az igazság feltárása.”
Tolnay
István, aki szintén jó ismerőse volt Újvárossy Ernőnek, őszinte hívő
embernek nevezte őt, aki szinte a naivságig jóhiszemű volt. 1989 áprilisában a
mérnök levelet írt az akkori püspöknek, amelyben tiltakozott Tőkés László
eltávolítási szándéka ellen, azt remélve, hogy ennek hatására Pap László
megváltoztatja döntését. „Újvárossy Ernő a korán jött hős, aki már a
forradalmat megelőző események során elesett, és hajlamosak vagyunk arra, hogy
elfelejtsük, ezért beszélni kell róla és az akkori eseményekről, mert a mostani
fiatal generáció keveset vagy semmit nem tud erről az időszakról” – mondta
keserűen az egyetemi tanár.
Kabai József
fogtechnikus felidézte Újvárossy Ernő holtteste megtalálásának furcsa
körülményeit: a kutyáját a külvárosi erdőben sétáltató fiatalember fedezte fel
a holttestet, aki később maga is nyomtalanul eltűnt Temesvárról. Ez a történet
még homályosabbá teszi az Újvárossy-ügyet, akárcsak a forradalom után egy másik
gyülekezeti tagot, Toszó Árpád
mérnököt ért titokzatos támadás esete, amelynek úgyszintén tragikus
következményei voltak.
A megemlékezés részvevői végül elzarándokoltak az
erzsébetvárosi temetőbe, Újvárossy Ernő sírjához és az 1999-ben rajta
felállított impozáns kopjafájához, ahol Demeter
Sándor lelkipásztor tartott igei áhítatot a 90. zsoltár alapján. Tőkés
László mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt
országos és Temes megyei képviselői, a belvárosi és gyárvárosi református
gyülekezet, valamint a temesi egyházmegye elöljárói, illetve magánszemélyek
helyezték el a kegyelet és a tisztelet koszorúit, virágait a nyugvóhelyen.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|