Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Tőkés László beszéde a Temesvári Magyar Napok nyitóünnepségén
MÁÉRT - 2019. szeptember 27., péntek 08:33
Tisztelt egyházi és
világi méltóságok!
Tisztelt szervezők és
meghívottak!
Tisztelt ünneplő
Gyülekezet! Kedves Testvéreim!
Mindenkor öröm és élmény
számomra Temesvárra visszatérnem.
Eddigi legnagyobb rangomnak és kitüntetésemnek tekintem ugyanis, hogy egykor
temesvári lelkipásztor lehettem. Lélekben ma is az vagyok.
Köszönetet mondok a Várbástya Egyesületnek és elnökének a IV. temesvári Magyar
Napokra szóló meghívásáért. 2010 március elején szintén Tamás Péter szíves meghívásának tettem eleget, amikor az Erdélyi
Világszövetség elnökeként Stuttgartba
invitált. Ott és akkor európai parlamenti képviselőként Temesvártól Brüsszelig
címen tartottam előadást. Kétségtelen eredménye a Ceauşescu-diktatúra
bukásának, hogy – íme – azóta Erdélyben felemelt fővel magyar napokat
szervezhetünk, és a határtalan Európában, a határok fölötti nemzetegyesítés
szellemében – több más pozitív fejlemény sorában – Tamás Péter Lászlót
Magyarország temesvári tiszteletbeli konzuljaként üdvözölhetjük.
Az idei Magyar Napok
alkalmával aligha tekinthetünk el a temesvári
népfelkelés 30. évfordulójától. Felidézve az akkori eseményeket mindenekelőtt
Sütő András írót idézem: „Add
vissza, Uram, a kiáltás jogát! Vedd el, Uram, a hallgatás kényszerét!” A
marosvásárhelyi Fekete Március mártír sorsú áldozata Advent a Hargitán című
drámájában mintegy megelőlegezte Temesvár
adventi váradalmait, amelyek „a hallgatás falának” áttörése útján a romániai
forradalom „szabadító karácsonyához” elvezettek.
1989 jeles esztendejében
Temesvár ostrom alatt állott. Kiterjesztve
a metaforikus megfogalmazás érvényét, találó módon állapíthattuk meg, hogy:
„Temesvár ostroma zajlik egész egyházunkban, összes városainkban és
falvainkban. Az ostromállapot még
mindig nem elég nyilvánvaló a világ számára, mert a törvényesség, a humanizmus,
az egyenjogúság, béke és szabadság leple alatt csellel akarják bevenni
megmaradt várainkat. A szökve és »szabadon« elvonulók növekvő áradata azonban
riasztóan figyelmeztet: élethalálharc folyik a végeken.” A fenyegető
falurombolás árnyékában ennek az élethalálharcnak volt vétlen elszenvedője
erdélyi magyarságunk. Ennek az egyenlőtlen küzdelemnek vált cselekvő részesévé
kicsiny temesvári református gyülekezetünk. „Mi még maradunk, tartjuk állásainkat
– hangzott a román–magyar zöldhatáron menekülők árjának ellenében. Inkább
vállalnánk Zrínyi kirohanását, mint Losonczi István megadásának útját.”
1989 szeptemberében a Mária
téri református templomban ekképpen szólt Isten
igéje hozzánk: „A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi
a félelmet” (1Jn. 4,18). „A félelem rontását csak a növekvő, ellenállhatatlan
szeretettel lehet orvosolni, ártó szellemét a szeretet tüzével kiűzni. (…) A
szeretet visszatart a meghátrálástól.”
És valóban: „győztük
szeretettel”, mely vagyon az életét érettünk áldozó Úr Jézus Krisztustól. Falak, a hallgatás és a félelem falai omlottak – ott, ahol falak helyett
falvak lerombolására készült a zsarnoki téboly. Féleleműző szeretetével a
kicsiny Dávid legyőzte Góliátot. A rendszerváltozás dominóelve
szerint, egymást követően valamennyi kelet-közép- európai kommunista rezsim
összeomlott. A páneurópai piknik nyomán a berlini
fal és az egész, Európát és
országainkat megosztó vasfüggöny- és határfal-rendszer összedőlt. Az ostromolt
város felszabadult. Temesvár lett országunk első szabad városa.
Harminc
éve szabadon – ezzel a címmel hirdetett emlékévet Orbán Viktor miniszterelnök az 1989-es
„csodák esztendeje” tiszteletére. De vajon mi, Romániában elmondhatjuk-e
magunkról, hogy három évtizede szabadok vagyunk? A kérdés költői, és benne is
foglaltatik a válasz. Általános, országos vonatkozásban elég, hogyha a Temesvári kiáltvány nevezetes 8. pontjára gondolunk, és máris
megállapíthatjuk, hogy a forradalomnak indult népfelkelés diverzióba és puccsba
torkollott. „Ellopták tőlünk a forradalmat” – tartja a népi mondás –, majd
következett a kommunista visszarendeződés. Ma is ennek a levét issza az egész
ország.
Sajátlagos kisebbségi
magyar vonatkozásban viszont gondoljunk az előbb idézett kiáltvány kevésbé
ismert 4. pontjára, mely az
országunkban élő nemzeti közösségek békés együttélésére, az irántuk – köztük a
magyarság iránt – való toleranciára és tiszteletre nézve tartalmaz felhívást,
határozottan visszautasítva a nacionalizmus minden formáját. Keserű lélekkel
állapíthatjuk meg, hogy ez utóbbiból alig valami valósult meg. A népeink
közötti kezdeti egymásra találásnak brutális módon vetett gátat az új életre
keltett nacionálkommunizmus, Temesvár legendás szelleme már-már szertefoszlott.
Ezzel együtt „Temesvár ostroma” – átvitt értelemben –
folytatódik. A romániai kisebbségpolitikában a tényleges rendszerváltozás
végképpen elmaradt. Engedmények és több-kevesebb jobbulás ugyan történt – jó
példa erre a mostani magyar napok megrendezése és az, hogy most szabadon
szólhatok –, de a továbbra is teret vesztő és vészesen pusztuló erdélyi magyar
közösségünk többszörösen hátrányos helyzete érdemben és gyökeresen nem
változott. Az állampolitikai rangon gyakorolt magyarellenesség megszüntetése,
emberi és közösségi jogaink, önrendelkezésünk törvény általi biztosítása,
tulajdonjogaink és intézményeink helyreállítása még várat magára. Kirívó példa
ez utóbbiakra nézve a temesvári Magyar
Ház kálváriája.
De hogy az ünneprontás
hibájába ne essek, hadd térjek vissza végezetre a Temesvári Magyar Napokra.
Végletesen megcsappant temesvári magyarságunk eme rendhagyó és felemelő ünnepe
az én olvastomban azt az üzenetet hordozza, hogy a mögöttünk hagyott mostoha századot
túlélt, megmaradt népünk él és élni akar.
Erőt merítve megtartó hitéből, dicső múltjából és értékes hagyományaiból,
továbbra sem hátrál meg, állja a kedvezőtlen idők és körülmények ostromát, és
felveszi a harcot az önazonosságára és puszta létére törő túlerővel.
Ebbéli törekvésünkben
kiváltképpen megerősíthet bennünket temesvári és erdélyi magyarságunknak az
1989-es romániai forradalomban betöltött, élen járó szerepe. Helytállásunk
tudata önbecsülésünkben erősíthet
meg bennünket. Számbeli kisebbségünkből fakadó kisebbségi érzésünk leküzdése
legalább annyira fontos, mint jogaink kivívása. Életrevalóságunk próbája és
előfeltétele az, hogy egyenesbe jöjjünk magunkkal, lelki világunk és öntudatunk
a helyére kerüljön.
A Várbástya Egyesület és az egyházi, oktatási, művelődési, civil
és politikai szervezetek, valamint a magyar intézmények körülötte megvalósuló,
széles körű összefogása és cselekvésre kész szövetsége a Magyar Napok keretében
arra vall, hogy temesvári magyar közösségünk legjavának, irányadó és véleményformáló
táborának helyén van a szíve és a lelke. És arra, hogy miként harminc évvel
ezelőtt, amikor jó példával járt az ország előtt, azonképpen utóbb is képes
„emberségből példát, vitézségről formát” mutatni létében fenyegetett, korunk
kihívásaival küszködő erdélyi magyar világunknak.
„A minden kegyelemnek
Istene pedig, aki az Ő örök dicsőségére hívott el minket a Jézus Krisztusban, Ő
maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká! Övé a
dicsőség és a hatalom örökkön örökké!”
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|