Nulladik napi programok a 4. Kolozsvári Magyar Napokon
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2013. augusztus 15., csütörtök 14:28
Bár hivatalosan csak hétfőn startolnak a 4.
Kolozsvári Magyar Napok, már vasárnap, 2013. augusztus 18-án kulturális
programok egész sorával várják az érdeklődőket a kincses városban.
A fesztiválos zsargonban nulladik napként ismert programindító
eseménysorozat 11 órakor kezdődik a
Pata utcai református templom Fehér Galériájában, ahol az Erdélyi Kárpát
Egyesület Kolozsvár 1891 fotóklubja
szervezésében Múló idők címmel nyílik tárlat. A kiállítást Ferenczi Miklós
lelkipásztor és Kalló Márta, az EKE-fotóklub tagja nyitja meg. Közreműködnek:
Jánky Mária (ének) és Demeter Vincze András (orgona).
Délben, 12 és
13 óra között a 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek
közreműködésével tértánccal várják az érdeklődőket a Főtéren a Szarkaláb
Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár
Könyvtári Alapítvány szervezésében. A néptáncosok seregszemléjének is
tekinthető program hétfőn, majd kedden egy népviseleti felvonulás alkalmával is
megismétlődik. A néptánctalálkozó zárógálája egyébként az államalapítás napján,
augusztus 20-án, 19 órakor kezdődik a Főtéren.
A nulladik nap további programjaként 16 órától az Insomnia Kávéházban Antal
Ágota divattervező Barázka című ruhakiállítása
tekinthető meg.
17 órától a sajátos fametszeteiről méltán híres erdélyi grafikus,
Gy. Szabó Béla Festmények című
kiállítását nyitják meg a Szépművészeti Múzeumban.
18 órától Kolozsvári
grafikai iskola – egy nagy nemzedék címmel nyílik tárlat a Minerva Művelődési
Egyesület székhelyén a Kolozsvár Társaság szervezésében.
Az estét a Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet
és média szakos hallgatóinak munkáiból összeállított Kép-történetek című kiállítása zárja a Bocskai-házban 18 órától. A megnyitón részt vesznek:
dr. Tonk Márton dékán, dr. Pethő Ágnes, a média tanszék vezetője, dr. Găină
Dorel, a média tanszék társult oktatója, valamint Moldován Árpád Zsolt, a
Hungarian Human Right Foundation kolozsvári munkatársa.
A Kolozsvári Magyar Napok hétfői ünnepélyes nyitógálájának
a Magyar Opera nagyterme ad otthont, 19 órától. Ezt megelőzően, 17 órakor a
szervezők és a díszmeghívottak – köztük Emil Boc polgármester – jelenlétében átadják
a megújult Szent György-szobrot a Farkas utcában.
A Kolozsvári Magyar Napok részletes programját
tartalmazó ingyenes műsorfüzetet a helyszíneken lehet megtalálni, ugyanakkor
további információkért érdemes felkeresni a
honlapot.
A
Kolozsvári Magyar Napok sajtószolgálata
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA