Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
A romániai elnökválasztás első fordulójáról
MÁÉRT - 2019. november 12., kedd 18:46
A romániai államfő-választás november 10-i első fordulója kapcsán,
illetve az RMDSZ harsány sikerpropagandája és jelöltjének önelégültsége láttán
az Erdélyi Magyar Néppárt és az erdélyi Magyar Polgári Párt külön-külön kiadott
közleményeikben megállapítják, hogy „az erdélyi magyarság nem azonos az
RMDSZ-szel!”, valamint hogy „az összefogás hiányára utalnak a választási
eredmények”, hiszen az erdélyi magyar nemzeti közösség ereje jóval nagyobb a
most elért 3,9%-os eredménynél.
Az EMNP Országos Elnökségének állásfoglalása megállapítja: „Az
idei államelnök-választás első fordulós eredményeinek ismeretében elmondhatjuk:
az elmaradt magyar összefogás következményeként a Kelemen Hunorra leadott
szavazatok száma és aránya távolról sem tükrözi az erdélyi magyar közösség
valódi erejét. Megtévesztőnek és károsnak ítélünk minden olyan próbálkozást,
mely magyar sikerként igyekszik bemutatni a megszületett választási eredményt.
Az erdélyi magyarság Románián belüli 6,5%-os részarányának és a több mint
egymilliós szavazói létszámának fényében az RMDSZ jelöltje által megszerzett,
az érvényes szavazatok 3,9%-át kitevő 356 ezer szavazat korántsem nevezhető
sikernek, és különösen nem közösségünk sikerének. Emlékeztetünk, a
jelöltállítást megelőzően azzal fordultunk a nagyobbik magyar szervezethez,
hogy keressük meg közösen azt a pártpolitikán felül álló, az erdélyi magyarok
elsöprő többsége által elfogadott, köztiszteletnek örvendő személyiséget, aki
vállalja mind a jelöltséget, mind a közös programot. Kérésünk ismételten süket
fülekre talált, a közösségi érdeket ismét felülírták a pillanatnyi párt- és
személyes érdekek. Az eredmény pedig ismert. Nem szerencsés az sem, ha a
magyarság részarányának felénél alig jobban teljesítő jelölt és kommunikációs
csapata félrevezeti a nyilvánosságot, miszerint az előző, 2014-es
elnökválasztás magyar eredményénél jobb lenne a jelenlegi. Elhallgatják, hogy
az előző alkalommal két magyar államelnök-jelölt is indult – Kelemen Hunor az
RMDSZ jelöltjeként, továbbá Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben
–, és összesen több magyar választót sikerült mozgósítaniuk, mint most az
RMDSZ-nek.”
A Néppárt szerint az eredmény értékeléséhez hozzátartozik,
hogy ezúttal a román jelöltek iránt – váltakozó erősségű, de eléggé egyértelműen
magyarellenes magatartásuk miatt – a magyar közösség részéről jóval nagyobb
volt az elutasítás, mint öt évvel korábban, a Klaus Iohannis iránti
„csodavárás” idején, így Kelemen Hunornak megadatott a lehetőség, hogy
kedvezőbb körülmények között fogja össze a magyar választókat. „Ehelyett a
hazai magyar politizálás utóbbi három évtizedének legsterilebb és
legsemlegesebb üzeneteit fogalmazta meg, egyszerűen kerülve legégetőbb
problémáinkat: az önrendelkezés, valamint a nyelvi és oktatási jogok hiányának
kérdéseit, vagy épp a restitúció körüli román hatalmi visszaéléseket” –
fogalmaz az elnökség, amely kénytelen megállapítani, hogy az elmúlt három év
PSD-s ámokfutásának folyamatos támogatása és a bukás egyértelmű közelségében
elkövetett irányváltás sem javított az RMDSZ-elnök és államelnök-jelölt
hitelességén és szavahihetőségén. A számok egyértelműen mutatják: az elmúlt
évek téves – Liviu Dragnea volt PSD-pártelnökre épített – stratégiája miatt magyarok
tízezrei voksoltak korántsem magyarbarát román jelöltekre, vagy választották a
szavazófülkéktől való tüntetőleges távolmaradást. Emiatt Maros megye 38%-os
magyarsága csupán 26%-nyi, Szatmár megye 35%-os magyarsága alig 26%-nyi
„eredményt” hozott az RMDSZ számára, ugyanakkor Bihar, illetve Kolozs megyék
esete egyenesen drámai, hiszen itt ez a számpár 24% és 15%, illetve 17% és 8%.
Az eredmény ismeretében az EMNP kiemeli: valódi
magyar–magyar párbeszéd hiányában tovább erősödik választóink apátiája, ezzel
párhuzamosan a magyar etnikai szavazói tömb lemorzsolódása. Következésképpen a
jövő évi önkormányzati és parlamenti választások komoly kudarcok veszélyeit
hordozzák magukban.
Az MPP elnöksége szintén rámutat: az erdélyi magyarság
szempontjából figyelmeztetésértékű, hogy az RMDSZ jelöltje 5 százalékos
támogatottságot sem ért el a vasárnapi államelnök-választáson. Az eredmény az
összefogás hiányát tükrözi. Ismételten bebizonyosodott, hogy a romániai magyar
közösség egészét nem győzi meg egyetlen politikai párt „hangja”, biztos jövőjéhez,
megmaradásához ennél többre van szükség. A Magyar Polgári Párt az erdélyi
magyar pártok összefogásában látja a megoldást, mivel kizárólag
együttműködéssel lehet megteremteni annak lehetőségét, hogy a romániai magyar
választópolgárokban feloldódjon az „érdekeik képviselői” iránti közömbösség,
hogy hitet nyerve ismét urnák elé járuljanak a választásokon. „A Magyar Polgári
Párt továbbra is partnerséget ajánl minden olyan magyar szervezetnek, amely a
nemzeti érdeket tartja mindenekelőtt fontosnak. Szorgalmazzuk ugyanakkor az
Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum mielőbbi összehívását a közelgő parlamenti
választások előtt, mivel az erdélyi magyar pártok csak egységes erővel, de több
nézőpont figyelembevételével lesznek képes újra hitelesen és kellő felhatalmazással
képviselni nemzeti közösségünket Romániában” – áll az MPP közleményében.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|