Magyar Polgári Párt
Útravaló EP képviselőknek – az MPP javaslatai
MÁÉRT - 2014. április 15., kedd 20:09

Marosvásárhelyen sajtótájékoztató keretében mutatta be az integrált városfejlesztési tervekkel kapcsolatos elképzeléseit a Magyar Polgári Párt. Biró Zsolt pártelnök és Mezei János alelnök ismertette az elképzeléseket, amelyeket megküldenek az RMDSZ EP jelöltjeinek is, hiszen ezen elképzelések is részét képezik annak a csomagnak, amelyet a programalkotás folyamán ajánlanak a szövetség jelöltjei számára. 
Biró Zsolt utalt a gazdatársadalom elvárásait tartalmazó dokumentumra melyet korábban Sebestyén Csaba a Romániai Magyar Gazdaegyesület (RMGE) elnöke mutatott be, Útravaló egy EP képviselő számára címmel. A pártelnök beszélt arról is, hogy Albert Tibor Tusnádfürdő polgármestere is átnyújtotta képletes felkérését a leendő EP képviselőknek, melyben arra kérte őket, hogy legyenek a székelyföldi turizmus brüsszeli nagykövetei, hiszen a turizmus húzóágazat lehet és rengeteg kihasználásra váró potenciált rejt még magába.
Románia európai uniós csatlakozásával olyan új perspektívák nyíltak meg, amelyek történelmi esélyként értelmezhetően lehetőséget teremtenek a közösségi autonómia megteremtésére. Az autonómia nem öncél, hanem eszköz a fenntartható fejlődés társadalmi gazdasági kereteinek a megteremtésére, a „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” eszmeiség gyakorlatba ültetésére. Célunk úgy bekapcsolni Székelyföldet a globális térbe, hogy a térség adottságai érvényesíthetőek legyenek és a pozitív hatások elsősorban a térségben csapódjanak le – hangsúlyozta bevezetőjében Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt elnöke hozzátette: csupán a globális gazdasági szereplőknek a térségbe vonzásával nem lehet fenntartható fejlődést generálni, szükség van a helyi gazdaság megerősítésére, a helyi erőforrásokra támaszkodó egyedi fejlődési lehetőségek érvényesítésére. Mindennek pedig előfeltétele egy jól kiépített infrastruktúra megteremtése. Az uniós fejlesztési stratégia a 2014 – 2020-as időszakban elérhetővé teszi a kisvárosok számára is az integrált városfejlesztési tervek mentén kidolgozott projektek érvényesítését, ezzel a lehetőséggel pedig élni kell. Ez a lehetőség különös jelentőséggel bír a székelyföldi kisvárosok esetében, hiszen gyakorlatilag mindenik ebbe a kategóriába sorolható.  
Mezei János alelnök, Gyergyószentmiklós polgármestere városgazdaként is igen fontosnak tartja az integrált városfejlesztési koncepció alkalmazását minél szélesebb körben. Az MPP alelnöke a sajtótájékoztató keretében arra kérte a leendő európai parlamenti képviselőket, hogy ezt tartsák szem előtt, nyújtsanak segítséget a kisvárosoknak mind logisztikai szempontból, mind lobby-tevékenység szintjén. A tervet egyébként nem csak Székelyföld és Erdély szempontjából érdemes támogatni, hiszen Románia gyerekcipőben jár az uniós erőforrások lehívása terén – érvelt Gyergyószentmiklós polgármestere.
 
Marosvásárhely, 2014. április 15. 
 
MPP Sajtóiroda

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.