Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Közgyűlés a szentlászlói kultúregyesületben
MÁÉRT - 2020. június 4., csütörtök 10:58

Tisztújító közgyűlést tartott a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület, a régi vezetőség kapott ismét bizalmat a tagságtól.
A hetvenhárom évvel ezelőtt alakult szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület a HMDK  legnagyobb és legaktívabb tagszervezetei közé tartozik. Több néptáncszekciója van, dráma- és rajzcsoport működik a keretei között, és több mint 90 aktív tagot számlál.
Elhangzottak a pénzügyi és programbeszámolók, valamint tisztújításra is sor került, melynek során a régi vezetőséget választották ismét az egyesület élére - Lapis János az elnöki, Palizs-Tóth Hajnalka pedig az alelnöki tisztséget tölti be.
- Ezt az ülésünket már márciusban meg kellett volna tartanunk, a járványhelyzet miatt került rá sor csak most. A bizonytalan körülmények egyesületünk egész éves működésére hatással vannak, eddig nem tarthattunk rendezvényeket, a májusfakitáncolás volt az első komolyabb megmozdulásunk. A helyzet miatt az elkövetkező időszakra sincsenek pontos terveink, nem valószínű, hogy sor kerülhet a távolabbi utazásainkra. Az viszont valószínű, hogy megtartjuk falunapunkat, ami a következő rendezvényünk lesz – nyilatkozta lapunknak Lapis János, az egyesület régi-új elnöke.
Elmondta továbbá, székhelyükként is funkcionáló kultúrotthonuk felújítása nem szünetelt, elkészültek a belső tér rendezésével. Ezután a művelődési ház udvarára fordítanák a figyelmet, ahol járdák és kerítés építésére lenne szükség.
A közgyűlésen részt vett parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert is. Szentlászlói kultúregyesületünk a zágrábi Kisebbségi Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Ernestinovói járás támogatásából működik

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.