Megalakult az EMSZ székelyudvarhelyi szervezete
MÁÉRT - 2023. február 16., csütörtök 13:01

Sajtótájékoztató
keretében jelentették be az Erdélyi Magyar Szövetség székelyudvarhelyi
szervezetének megalakulását., amelynek élére Nagy Hunort választották meg.
„Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári
Párt fúziójából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzését követően mi
magunk is természetesnek vettük, hogy Székelyudvarhelyen is szükség van egy
tettre kész csapatra, mely a helyi közösség felelős képviseletére vállalkozik.
Az évtizedek óta politikai belviszályoktól hangos városunknak nyugalomra és
fejlődésre van szüksége, hogy a fiatalok biztonságban tervezhessék jövőjüket” –
hangsúlyozta Nagy Hunor. Az EMSZ frissen megválasztott helyi elnöke hozzátette:
sajnálattal állapítható meg, hogy az elmúlt időszakban Székelyudvarhely
kulturális- és sportélete is szegényesebb lett, a megszokott programok és
rendezvények pedig veszítettek minőségükből. „A székelyudvarhelyi fiatalok
lehetőségei a kikapcsolódás és a munkavállalás terén is korlátozottak, így az
EMSZ csapata feladatának érzi, hogy a közeljövőben megoldási javaslatokkal
éljen e problémák kapcsán is. Meggyőződésünk, hogy az új generációnak
kötelessége aktívan kivennie a részét közügyeink megvitatásából és közös jövőnk
formálásából. Ugyanakkor ki kell mondanunk: az elmúlt harminc év városvezetései
nem hozták azokat az eredményeket, amelyeket megígértek, így jócskán akad még
megoldásra váró probléma” – mondta Nagy Hunor.
Pál Balázs Norbert, az EMSZ székelyudvarhelyi
szervezetének elnökségi tagja elmondta: azon is dolgoznak, hogy létrehozzák az
EMSZ székelyudvarhelyi ifjúsági szervezetét, mellyel még több fiatalt kívánnak
bevonni a közösségért folytatott munkába. Lőrincz Árpád, az EMSZ udvarhelyszéki
elnöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elmúlt időszakban már közel
húsz helyi EMSZ-szervezet alakult meg Udvarhelyszéken, a céljuk pedig az, hogy
a térség összes közigazgatási egységében jelen legyenek. „Olyan elszánt,
szakmailag felkészült csapatokra van szükségünk, akik készen állnak arra, hogy
a 2024-es önkormányzati választások alkalmával megmérettessék magukat, munkájuk
révén pedig erős önkormányzatokat, fejlődő közösségeket teremthessünk” –
hangsúlyozta Lőrincz. A sajtóeseményen jelen volt Zakariás Zoltán, az EMSZ
parlamenti képviselője is, aki elmondta: jelenléte annak a bizonyítéka, hogy az
EMSZ értékközösségén belül a helyi és az országos szint egymás kiegészítői, a
közös munka célja pedig a magyar közösségek minél hatékonyabb képviselete. „Az
EMSZ létrejötte egyértelmű siker, felhajtóerejét pedig legkésőbb a közelgő
önkormányzati választások alkalmával kell hasznosítanunk, hiszen mindannyiunk
érdeke, hogy az erős magyar önkormányzatok – közösségeink védőbástyáiként –
biztosítsák a kiszámítható jövőt, a biztonságot és a fejlődést” – hangsúlyozta
Zakariás Zoltán.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA