Pázmaneum Polgári Társulás
Keresztény Európa – közéleti fórum Dunaszerdahelyen
Külhoni civil szervezetek - 2023. augusztus 28., hétfő 07:26

A Pázmaneum Társulás Keresztény Európa címmel közéleti fórumot szervez 2023. szeptember 18-án, 14:00 órai kezdettel a dunaszerdahelyi Városháza tanácstermében. Vendégünk Gál Kinga, európai parlamenti képviselő asszony. Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) alelnöke, az Emberi Jogi Albizottság tagja.

A program Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármesterének a köszöntésével kezdődik. Közös imádság hangzik majd el PhDr. Bozay Krisztián, PhD. esperes-plébános vezetésével, amelyet Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnökének megnyitó beszéde követ majd.

A Keresztény Európa című panelbeszélgetés résztvevői lesznek Gál Kinga, európai parlamenti képviselő, PaedDr. Farkas Zsolt, a Jópásztor Alapítvány elnöke és Karaffa Attila, a Pázmaneum elnöke.
A társadalmi kérdések megválaszolása után koszorúzásra kerül sor Esterházy János Fő utcai domborművénél.
A közéleti fórumot szentmise zárja a Szent György plébániatemplomban.
 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.