Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
A pesti srácoktól a váradi srácokig
MÁÉRT - 2023. október 24., kedd 07:31
Ebben az esztendőben a magyar nemzeti
ünnep előestéjén, október 22-én tartották meg Nagyváradon a hagyományos
megemlékezést az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról. A városháza
üléstermében író-olvasó találkozót szervezett a Magyar Polgári Egyesület és a
Rákóczi Szövetség váradi szervezete, amelyen 1956-hoz kapcsolódó könyvet és
folyóiratszámot mutattak be. Ezt követően a főtéri Szent László-templomtól a
Partiumi Keresztény Egyetem belső udvaráig fáklyás menetben vonultak az emlékezők,
ahol megkoszorúzták a 2006-ban felavatott emlékjelet, aminek felirata a
legendás Faludy-vers közismert sora: „ezerkilencszázötvenhat, te csillag”. Az
alkalomhoz illő dalokkal a Váradi Dalnokok férfi énekegyüttes szolgált. Ünnepi
beszédet Tőkés László, az Erdélyi
Magyar Nemzeti Tanácselnöke mondott, ez az alábbiakban olvasható.
*
Ahhoz a
nemzedékhez tartozom, amely még személyes emlékezetében őrzi az 1956-os
forradalom történetének eseményeit. Életem, korai gyermekkorom első emlékei
fűződnek magyar történelmünk eme kimagasló eseményéhez, amely súlyában és
jelentőségében az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz hasonlítható.
Emlékszem,
tisztes szegénységben éltünk, akkor még heten voltunk testvérek, Apám
egyházi tisztviselői fizetéséből tartotta fenn népes családját, de a budapesti
forradalom hírére kölcsönt vett fel, hogy rádiót vásárolhasson. A rendkívüli
események felfokozott légkörében az egész család a híreken csüggött, s mi, a kisebbek
is föléreztünk ezek fontosságára, noha igazából nem fogtuk fel mélyebb
tartalmukat.
Ma már tudjuk,
hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc a 20. századi magyar történelem
egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Rövidsége miatt hajlamosak vagyunk csak a
tragikus leverettetésére emlékezni, pedig a valóság az, hogy éppenséggel
tüneményes gyorsasággal – egyetlen hét alatt – kivívott győzelme miatt igazából
történelmünk egyik legdicsőségesebb eseményének kell tekintenünk. Az
október 23-i tömegtüntetéssel kezdődően a kirobbanó fegyveres felkelés a
kommunista pártszékház október 30-i elfoglalásával végezetére is megbuktatta a
diktatórikus rezsimet, és felszabadította a kis Magyarországot.
Egyik napról a
másikra az országból haza született – írja Békefy Lajos teológus
mint kortanú. Olyan csoda ez, mint „a vérben születő gyermek világra jötte”:
„az országot hazává rangosította a forradalom”.
„A haza minden
előtt” – vallották a szabadságharcosok a Himnusz költőjével, Kölcseyvel.
„Sehonnai, bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább
rongy élete, / Mint a haza becsülete” – vallották és vállalták életükkel és
vérükkel lánglelkű Költőnk, Petőfi Sándor példáját követve, aki úgymond ott
esett el a harc mezején…
Manapság
gyakran esik szó értékeinkről, értékrendünkről. A politikai
közbeszédben sajnálatos módon devalválódott az ún. európai vagy éppenséggel
keresztény értékrend. Olyan elkoptatott hivatkozási alappá váltak, melyeknek
hiányzik a tettekben megmutatkozó valóságfedezete. Szabadságharcosaink – köztük
is elsősorban az egyetemi ifjúság és a legendás pesti srácok –
kiontott vérükkel tették hitelessé a szabadságot, mint legfőbb értéket. A
Műszaki Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, a MEFESZ 16 pontos programját
véráldozatával hitelesítette. A ferencvárosi Korvin-köz vakmerő
tizenéves harcosai már-már csupasz ököllel gyűrték le a szovjet 33. gépesített
gárdahadosztály mérhetetlen túlerejét. Róluk írta elragadtatva Szentkúti
Ferenc: „Te, napköziben nevelkedett aprókamasz, / Te, akinek élete
mindössze / vagy tizenöt sivár tavasz, / Te, kibe már az ábécével tömték az
ideológiát, / A szovjet tankok vad tüzében / Zengted a szabadság dalát” (Hősköltemény egy pesti srácról). A
forradalom és a szabadságharc hősi halottainak kiomló vére a szabadság méltó
mértékegysége! 1848-ban, „Európa tavaszán” is ez volt a márciusi ifjak
eszménye.
„Szabadság,
szerelem” – Petőfi Sándor ebben a két szóban foglalta össze és tömörítette
személyes és egyetemes értékrendjének hierarchiáját. Igaz ugyan, hogy az ember
boldogulása mindenek fölött való, de a köz java, a szabadság nélkül ez merő illúzió.
„Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet”
– írja világhírű versében a szerelmes szabadságharcos költő. Eme kettősség
harmóniájának és ellentmondásának példázatos filmművészeti megfogalmazója Andy
Vajna és Joe Eszterhas
remekbe szabott filmje, a Szabadság,
szerelem.
A 200 éves
Petőfi Sándor mint a márciusi ifjak és az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc vezéralakja, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc
elévülhetetlen eszményképe ma is üzen az utódoknak, az örök
ifjúságnak. Kiváltképpen érzékenyek vagyunk erre itt, Nagyváradon, ahol
megalakult és a zsarnoksággal szembeszállott a Szabadságra Vágyó Ifjak
Szervezete. A SZVISZ 13–16 évet számláló tagjait méltán nevezhetjük a „váradi
srácoknak”. Céljuk volt a magyar forradalom megsegítése és kiterjesztése
Erdélyre, valamint a kommunizmus és a szovjet megszállás elleni harc. Határokon
átívelő magyarságukért és vétlen szabadságszeretetükért 25 és 3 év között
kiszabott börtönbüntetésükkel kegyetlenül megbűnhődtek.
Ide illik még Teodor
Stanca esete, aki múlt héten távozott a minden élők útján. A temesvári
román egyetemi ifjúság tagjaként, több más hallgatóval együtt nyolc év börtönre
ítélték, a magyar szabadságharc iránt vállalt szolidaritása miatt.
Mostani megemlékezésünk
alkalmával – amint hallhatták – az ifjúság forradalmi szerepvállalását
állítottam a középpontba. Megfogyatkozott, számtalan ideológiai behatásnak és
különféle divatoknak és kísértéseknek kitett, elbizonytalanodott és
passzivitásba süllyedt ifjúságunkra gondolok – a pesti srácok és az egykori
márciusi ifjak magatartásának és élen járó kiállásának párhuzamában. A
természet törvénye szerint: ők jelentik a jövőt. Nekik kell átvenniük
elődeiktől a stafétát. Megszenvedett múltunkat magunk mögött hagyva: nélkülük
elsorvad a társadalom, oda lesz a nemzet, és „elvérzik a csatában” a szabadság.
Magyar hazánk
manapság is függetlenségéért és szuverenitásáért harcol. Amit egy
országnak a függetlenség jelent – a külhoni magyarságnak azt jelenti az önrendelkezés.
A mi szabadságunk: az autonómia – az, hogy sorsunkról ne nélkülünk, ne mások
döntsenek. Saját kezünkbe kell vennünk sorsunk, jövőnk alakítását!
Istennek hála:
– jó órában legyen mondva – olyan időket élünk, melyben szabadságunkért nem
kell fegyvert fognunk, vérünket ontanunk. Méltó volna, hogy mostani – vértelen
– küzdelmünkben ne hátráljunk meg, hanem szabadságharcos elődeink
példáját követve, vállaljuk a reánk eső részt, védjük meg és vívjuk ki az
alapvető lételemünknek számító szabadságot.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|