„…máig tisztázatlan körülmények között”
MÁÉRT - 2024. március 8., péntek 15:49
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református
Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke „A Mecénás
Alapítvány, avagy a korrupció hosszúra nyúló árnyéka a nagyváradi Léda-házon”
címmel adott ki közleményt Nagyváradon, alább olvasható:
Az utóbbi időben az RMDSZ érdekeltségi körébe
tartozó szervezetek közkedvelt helyszínévé vált a tíz évvel ezelőtt Nagyvárad
önkormányzatától megszerzett ún. Léda-ház – Ady Endre kultuszának nagyobb
dicsőségére. Érdekes adalék a nevezetes ház, Stern Márton egykori villája
újkori sorsához, hogy az idei román országos költségvetés nem kevesebb, mint
2,8 millió lejt, azaz mintegy 560 ezer eurót irányoz elő a felújítására,
illetve bővítésére („Reabilitare, mansardare, dotare si amenajari exterioare la
’Casa Leda’, str. Republicii nr. 57 – Fundatia Leda Alapítvány”).
Mint ismeretes, éppen 22 esztendeje annak,
hogy az első Orbán-kormány 320 millió forint, azaz 1,1 milliónyi euró
támogatást ítélt meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatára,
amely egy kulturális és turisztikai centrum létrehozását irányozta elő Ady
Endre szülőfalujában, Érmindszenten. Az időközben hatalomra jutott
Medgyessy-kormány azonban a pénzt elmulasztotta átutalni a pályázónak, hanem az
– máig tisztázatlan körülmények között – a bihari RMDSZ-nomenklatúra
pártalapítványához került, amelyből amaz egy gyűlés- és báltermet húzott fel a
nagyváradi városi strand mellett. A hírhedt Mecénás-alapítvány alapító tagjai
közül mindmáig életben vagy éppenséggel magas politikai funkcióban vannak még
Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália és Szabó Ödön. Nevezettek a
fellengzősen „Ady Endre Kulturális Centrumnak” elkeresztelt hodályt végül is
2014-ben átjátszották az önkormányzatnak, cserébe a Léda-házért. Az
ingatlantranzakció során végképp bebizonyosodott, hogy az ominózus centrumba
beleölt 1,1 millió euró túlnyomó részének kézen-közön lába kelt, hiszen az érte
kapott Léda-ház felbecsült értéke alig 280 ezer euróra rúg. A mai napig nem
lehet tudni, hogy az eltűnt 7-800 ezer eurónyi összegnek mi lett a sorsa. A
budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2011 januárjában készült
vizsgálati jelentése mindenesetre sommásan megállapítja, hogy a nagyváradi
projekt ügyében nem történt elszámolás.
Az idei román költségvetési támogatással zárul
a kör a Léda-ház körül. Feltűnő párhuzam, hogy a magyar adófizetőknek 1,1
millió eurójába kerülő házra a romániai adófizetők pénzéből 560 ezer eurónyi
összeget kíván elkölteni az RMDSZ, vagyis mintegy kétszeresét az épület 280
ezer euróra felbecsült értékének. Úgy tűnik, hogy a Funda?ia Leda Alapítvány
egy hajóban evez dicstelen elődjével, a Mecénás Alapítvánnyal.
Ideje volna az elszámolásnak és a
tisztulásnak!
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA