Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
A magyar költészet napján Hűvösvölgyi Ildikó mutatta be Reményik-műsorát Nagyváradon
MÁÉRT - 2024. április 12., péntek 13:10
A „Polgári esték” rendezvénysorozat
keretében 2024. április 11-én a két világháború közötti erdélyi magyar líra
egyik legkiemelkedőbb alakja, Reményik Sándor versei szólaltak meg Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas
színművész, a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja
előadásában a nagyvárad-olaszi református templomban. A Csendes csodák című műsorban Csáki
András Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneakadémiai oktató működött közre.
A Magyar Polgári Egyesület és az
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hívó szavára az Ezredévi emléktéri templomba érkezett
közönséget Dénes István Lukács püspökhelyettes,
parókus lelkész üdvözölte igei köszöntővel, egy bibliai zsoltárt idézve. Majd
átadta a szót Tőkés László volt
királyhágómelléki püspöknek, az EMNT elnökének, aki annak apropóján is, hogy a magyar
költészet napját József Attila születésnapján, azaz április 11-én ünnepli Magyarország
népe 1964 óta, majd pedig a kommunista diktatúrák bukása után a határokon túli
magyarság is, a következő rövid beszédet mondta:
*
Lehetne-é méltóbb módon ünnepelni
kincsekben gazdag költészetünk napját itt, Erdélyben, a magyarországi Részek –
a Partium – földjén, mint erdélyi költőfejedelmünk, Reményik Sándor verseivel?
És éppen Kossuth-díjas előadóművészünk, Hűvösvölgyi Ildikó ének- és
színművésznő legendás hírű verses, zenés estjével?
Köszönjük, hogy hozzánk is elhozta Csendes csodák című műsorát, melyen
keresztül „Isten szól: jövök”. Ez az egyik legfontosabb üzenete Reményik Sándor
költészetének, melynek tolmácsolására a Művésznő vállalkozott. A hely
szellemében – hiszen templomban vagyunk – az erdélyi, a transzilván költészet
istenes verseinek meghallgatására gyűltünk össze. Jó tudnunk, hogy maga
Reményik Sándor a transzilvanizmus – eme szellemi, eszmei és irodalmi, nemzeti
irányzat – lényegét ekképpen foglalta össze: „Egy mindenkitől magára hagyott
nemzettöredék menekülése Istenéhez.” A Trianon utáni Erdélyhez szól tehát a
Költő, amely Isten igéjében és az Ő költészetében is rátalál Istenére…
Amikor tavaly decemberben Hűvösvölgyi
Ildikót a Polgári Magyarországért Díjjal tüntették ki, színészi pályájáról
ekképpen nyilatkozott: „számomra a színművészet hivatás és misszió”. Előadásra
kerülő műsora kapcsán én most a misszióra helyezem a hangsúlyt. Jövetelével,
húsz éve hangzó előadásával Ő most anyanyelvi missziót teljesít a magyar nyelv
iránti rajongó szeretettel, valamint költészeti missziót, Reményik Sándor igei
értékű művének a felmutatásával és a jó értelemben vett „hangoztatásával”,
annak a Költőnek az újrafelfedezése által, akit bizony a nacionálkommunizmus
idején ideát is tilalmas volt megszólaltatni és hallgatni, odaát,
kis-Magyarországon pedig szinte a teljes ismeretlenségre kárhoztattak.
Engedjék meg, hogy egy személyes
természetű, mindazáltal teljességgel közérdekű vallomással egészítsem ki
mondanivalómat. Gyermek- és ifjúkoromban hétköznapi életünk, konyhai családi
együttléteink mindennapi repertoárján szerepelt a magyar történelemmel együtt
az erdélyi költészet, drága Édesanyám előadásában, aki Édesapám igehirdetési
szolgálatai mellett, a kolozsvári és vidéki templomokban gyakran vállalkozott
versmondásra. Az igencsak hiányos iskolai irodalmi oktatás kiegészítéseképpen
ily módon ismerkedhettem meg Dsida Jenő Psalmus
hungaricusával és Reményik Sándor
programköltészetének olyan darabjaival, mint a Templom és iskola, az Elpártolt
liliomszál, az Eredj, ha tudsz,
az Atlantisz harangoz, melyek
mindmáig Édesanyám hangján visszhangozzák bennem erdélyi magyar sorskérdéseinket
– mint amilyenek Erdély trianoni pusztulása, a hit, az egyház és az anyanyelv
megtartó szerepe, a repatriálás, illetve a „menni vagy maradni” dilemmája, a
vegyes házasság kárvallása, a „vallani és vállalni” erdélyi kisebbségi ethosza.
A kisebbségi lét tragikumának
legmélyebb és leghitelesebb költészeti megjelenítője minden bizonnyal az a
Reményik Sándor, aki a kisebbségi sors vállalhatatlanságának Makkai Sándor
által megfogalmazott „Nem lehet” önfeladó tézisére a „Lehet, mert kell”
sorsvállaló meggyőződésével válaszolt.
Egykori erdélyi sorskérdéseink –
változott formában és mértékben – mindmáig érvényesek. Mi, mai erdélyi és
partiumi magyarok is Reményik Sándorral együtt szeretnénk hinni és vallani,
hogy „utolsó csepp vérünkig megmaradunk szülőföldünkön (…) a kisebbségi
önvédelem jogos útjait keresve”. „Ahogy lehet.” „Minket a hűség Krisztus-szege
tart idehaza”, Erdélyben…
*
Tőkés László szavai után Hűvösvölgyi
Ildikó rövid vallomásos köszöntője következett, aki egyúttal elmondta: „Csendes csodák – ez Reményik Sándor
egyik legszebb verse. Arra tanít, hogy éljünk figyelmesen és próbáljuk a kis
dolgokban is megtalálni az örömet. Hiszen ezek az élet igazi csodái. S ha így
teszünk, talán eljuthatunk a megbékéléshez, a szereteten át Istenhez. Ennek a
gyötrelmesen szép útnak a kereséséről szól Reményik-estem. Reményik versei a
szív legmélyebb húrjait pendítik és a mindennapok sűrűjében mindannyiunknak
teljességet és harmóniát adnak.” Ezt követően előadta a kísérője klasszikusgitár-játékával
színesített, 35 versből álló műsort. A sajátos szempontú versválogatás a költő talán
kevésbé ismert műveiből készült, szívhez és elméhez egyszerre szólóan.
Az egyórás templomi együttlétet
lezáró fennálló taps és az előadói köszönetnyilvánítás a hála és a szeretet
kifejeződése volt, a kölcsönösség jegyében.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|