Megjelent a VÁRAD április száma
MÁÉRT - 2024. április 17., szerda 10:37
A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális,
társadalmi, tudományos folyóirat, a VÁRAD 2024. évi 4. száma most került ki a nyomdából,
és ezúttal is száz oldalon kínál olvasni- és látnivalót.
A lapindító Restitutio in
integrum rovat a múlt rendszerben megbélyegzett bihari születésű költő,
Erdélyi József (1896–1978) Lovaspóló a
Vérmezőn című versét hozza előtérbe. Prózai írásokkal Zenta László, Szili
István, Wessely György magyarországi, Szentgyörgyi László és P. Buzogány Árpád
székelyföldi, valamint Kovács-Széles Andrea partiumi szerzők szerepelnek a
lapszámban. Verssel ezúttal Lipcsei Márta, Benő Attila, Debreczeny György, Fábián
Judit és Ványai Fehér József jelentkezik, továbbá Hellmut Seiler német költő,
akinek a fordítója a kolozsvári Benő Eszter.
A szám képzőművészét, Csordás Piski Ibolyát Tóth Hajnal mutatja be Újrahasznosítás, újraértelmezés,
átlényegülés című írásában, de ugyanő közöl interjút Kalapács József
rockzenésszel, aki erdélyi és partiumi miniturnén vett részt budapesti
együttesével a romániai Cargo együttessel közösen. Lencar Péter ezúttal az Érdekvédelmi terület című filmdrámáról
ír, míg Fried Noémi Lujza Megállítani
Arturo Uit címmel a váradi társulat Brecht-bemutatójáról.
Helytörténeti vonatkozásúak Gurzó K. Enikő (Mi köti össze Munkácsyt Nagyváraddal?), Farkas László (A nagyváradi Vulcan-szobor avatási ünnepsége
1927-ben) és Szilágyi Gyula (Találkozásaim
Tabéry Gézával) írásai. Haraji Adalbert miniesszéjében a szegénység ördögi
körének megtörési esélyeit járja körül.
Minden könyvnek két szerzője van – ez alatt a cím alatt található a Várad áprilisi számában egy tudósítás az
egyik legismertebb kortárs román író, a több alkalommal irodalmi Nobel-díjra
jelölt Mircea Cărtărescu találkozójáról az olvasókkal. Akik ezúttal is
megtalálják a friss lapszámban Barabás Zsuzsa keresztrejtvényét, a megfejtés
beküldésével előfizetést lehet nyerni.
A szerkesztőség e-mail címe: varadszerkesztoseg@gmail.com. A korábbi
lapszámok a Varad.ro honlapról
tölthetők le.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA