Az Európa Tanács és az Európai Unió egységes fellépését szorgalmazza kisebbségvédelmi téren Korodi Attila
MÁÉRT - 2015. január 29., csütörtök 15:19
„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió
csak gazdasági együttműködés tereként működjön, hogy egyes uniós
állampolgároknak több lehetőségük van, mint másoknak. Elfogadhatatlan, hogy az
Európai Unió álláspontja az, hogy a kisebbségi ügyek az egyes országok egyéni
problémái. Egy másfél milliós kisebbség képviselőjeként kérem, az
együttműködési memorandumba foglalják bele a kisebbségekre vonatkozó, eddig
elfogadott keretegyezményeket” – szólalt fel Korodi Attila parlamenti
képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén, január 28-án Strasbourgban,
az ET és az EU együttműködési megállapodásának végrehajtásáról született
jelentés kapcsán.
Korodi
Attila felszólalásában emlékeztette a hallgatóságot, 2007-ben együttműködési
memorandum született az ET és az EU között, de azóta konkrét előrelépés nem
történt, pedig a két intézmény közötti partnerség létfontosságú.
Az
RMDSZ-es politikus Németh Zsolt FIDESZ-es és Kovács Elvira vajdasági képviselővel
közösen, indítványban kérte, az Unió - együttműködve a Tanáccsal - elemezze
annak lehetőségét, hogy csatlakozzon a kisebbségi keretegyezményhez és a nyelvi
chartához. Ezt a javaslatot a plénum elvetette, támogatták viszont a három
politikusnak azt a kezdeményezését, amelynek értelmében az ET közgyűlése
felkéri az Uniót, hogy használja a fent említett kisebbségi keretegyezmény,
valamint a nyelvi charta monitorizálásából születő jelentéseket.
Az
Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egy, az ukrán humanitárius helyzetre, a
párizsi terrorista merényletre, valamint Oroszország szavazati jogára vonatkozó
jelentést is elfogadott.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA