Mi lesz veled, önkormányzatiság?
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2013. október 4., péntek 11:12
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa és az
Európai Unió konzultatív szervezete, a Régiók Bizottsága megkongatta a
vészharangot: a nemzeti kormányok Európában arra használják a gazdasági válság
elleni küzdelmet, hogy centralizálnak, növelik a helyi és regionális
önkormányzatok gazdasági függőségét, anyagi forrás nélkül terhelik meg őket
közigazgatási feladatokkal, amivel súlyosan sértik a szubszidiaritás elvét. Ezt
a témakört is elemzi az Önkormányzati Szemle legfrissebb, idei 3. száma.
Megkérdezett polgármestereink, a kommunális politika jeles képviselői
egyként vallják: az európai aggodalmak akár Szlovákiáról szóló jelentések
gyűjteménye is lehetne, hiszen egyre zsugorodik az önkormányzatok anyagi forrása,
miközben a kormány kezdeményezésére a parlament egyre újabb államigazgatási
feladatokat ró a helyi és megyei önkormányzatainkra. Ugyanakkor szankciókkal
fenyegetőzik a kormányfő: amennyiben nem spórolnak neki tetsző módon
településeink, anyagi források megvonásával büntetik majd őket a jövő évi
költségvetési támogatás elosztása során, s nem zárja ki, hogy felszámolja a
nyolcmegyés rendszert, visszavezeti a gyakorlatba az egykori három kerületet,
amelynek irányításába a kormány is bele fog szólni.
Az Önkormányzati Szemle azonban egy másik „európai” témát is megvizsgált,
nevezetesen azt, miként valósítják meg helyi önkormányzataink az Európa Tanács
Ajánlását az ifjúság és az önkormányzatok vonatkozásában. Riportereink ugyan
különböző gyakorlatokkal találkoztak, de az önkormányzatok részéről sehol sem
tapasztaltak elutasító magatartást. Sokkal inkább azzal a gonddal szembesültek,
hogy régiónk – Dél-Szlovákia – legkritikusabb kérdésében, a fiatalok hatalmas
munkanélküliségének kezelésében szinte eszköztelenek településeink, jog- és
hatáskörük ebben a kérdésben meglehetősen szűkre szabott.
A Pro Civis Polgári Társulás által kiadott szaklap nagy terjedelemben
foglalkozik a szlovákiai kisebbségek helyzetével is, ám nem a megszokott módon
– ezúttal ugyanis nem az egyes kisebbségi csoportok politikai vagy társadalmi
vezetői, aktivistái szólalnak meg az írásban. Helyzetünket csupa szlovák ember
értékelte, nevezetesen a pozsonyi székhelyű Etnikum- és Kultúrakutató Központ
munkatársai, az ő véleményüket tolmácsoltuk legfrissebb számunkban
olvasóinknak. Nyilván azért, mert a tanulmányt érdekes és értékes munkának
tekintjük.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA